Ezért nem őrzünk emlékeket csecsemőkorunkból

Kutatások igazolták, hogy már három hónapos kortól képződnek emlékek, hosszú távon azonban ezeket mégsem tudja elraktározni az agyunk.

Általában az emberek a legkorábbi emlékeiket az óvoda időszakából tudják felidézni, az annál korábbi évekből legfeljebb érzések vagy homályos emlékfoszlányok idézhetőek csak fel. Pedig friss kutatások szerint az agy emlékek feldolgozásáért felelős része már a három hónapos csecsemőknél is aktív, annak ellenére, hogy az ki sem alakult még teljesen. Miért esnek ki akkor szinte teljesen az agyunkból az első évek történései?

Ezért nem bízhatunk az emlékeinkben Kitalált, soha meg nem történt eseményeket is valós emléknek éltek meg egy nemrég publikált kutatásban résztvevők. Kattintson a részletekért!

Miért nem emlékszünk rá, mikor olyan sokat tanulunk?

Az emlékek tárolásában, illetve a térbeli tájékozódásban legnagyobb szerepe az előagy részét képező hippokampusznak van. Ennek a kulcsfontosságú agyi régiónak a kifejlődéséhez szükség van néhány évre, ezzel a hosszas fejlődési idővel magyarázták korábban azt is, hogy képtelenek vagyunk a csecsemő- és kisgyermekkorból emlékeket felidézni. Ennek az elméletnek viszont ellentmond a Current Biology folyóiratban közzétett tanulmány, mely szerint a hippokampusz már fiatal csecsemőkörban is képes kódolni emlékeket, pontosabban egyfajta "statisztikai tanuláshoz" segíti hozzá a gyermekeket.

A csecsemők képesek úgy is tanulni, hogy nem őriznek meg róla emlékeket. Fotó: Getty Images
A csecsemők képesek úgy is tanulni, hogy nem őriznek meg róla emlékeket. Fotó: Getty Images

Ennek a tanulásnak a lényege, hogy a csecsemő képes felismerni és értelmezni a környezetéből érkező reakciókat, az ismétlődő történésekre pedig egy idő után már számítanak. Nem a teljes emlék, csupán egy bizonyos esemény, vagy annak hatása rögzül a memóriájukban. "Az emberi természet alapvető rejtélye, hogy szinte semmire sem emlékszünk a születéstől a kora gyermekkorig, mégis rengeteg dolgot tanulunk meg ez idő alatt - az első szavainkat, a járást, vagy a környezetünkben lévő tárgyakat" - mondta el Nick Turk-Browne professzor, a tanulmány egyik szerzője.

A kutatók 17, három hónap és két év közötti csecsemő agyát vizsgálták, miközben kétféle képsorozatot vetítettek le nekik. Az egyik sorozat véletlenszerű, nem összekapcsolt képekből állt, míg a másik vetítésen strukturált sorrendben jelentek meg a képek, melyeket könnyen értelmezhető módon lehetett összekapcsolni.

A kisgyermekekben a hippokampusz akkor volt a legaktívabb, amikor ez utóbbi képsorozatot nézték, ami azt mutatja, hogy az agy felismerte és eltárolta a mintázatokat. Viszont ez az aktivitás elsősorban a hippokampusz elülső régióiban következett be, amelyek jellemzően nem kapcsolódnak epizodikus memóriaképződéshez. Vagyis a gyermek úgy tanul meg dolgokat, hogy konkrét emlékeket nem kapcsol ehhez a folyamathoz, ez elsősorban a későbbi életszakaszban alakul ki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!