Az Alzheimer-kórt befolyásolja a fejméret is!

A nagyobb fejmérettel rendelkező Alzheimer-kóros betegek esetében jobb memória- és gondolkodási készség tapasztalható ugyanabban a stádiumban lévő kisebb fejméretű betegekhez képest - írja a Neurology folyóirat július 13-i száma.

Dr. Robert Perneczky, a Müncheni Egyetem kutatója szerint ez azt jelentheti, hogy az agy egyfajta tartalék kapacitással rendelkezik, mely ellenállást biztosít a változásokkal szemben. Mivel az agy hatéves korra eléri a végső méret 93 százalékát, emiatt kiemelt hangsúllyal bír az agyfejlődés korai időszaka.

Szeretne többet tudni a témában? Nézze meg az Alzheimer-korról szóló rovatunkat !

A fejméret jól reprezentálja az agy növekedését és tartalék kapacitását. Az agy növekedését a genetikai háttér mellett táplálkozási tényezők, a központi idegrendszer fertőzései, gyulladásai és sérülési is befolyásolják. Ilyenformán a terhesség alatti, illetve a születést követő életszakaszban ért behatások meghatározzák az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát, illetve a tünetek súlyosságát.

A szóban forgó tanulmány során 270 Alzheimer-kórban szenvedő beteg memóriáját és gondolkodási készségét vizsgálták, valamint mágneses rezonancia képalkotó vizsgálattal (MRI) határozták meg az idegsejtek pusztulásának mértékét. A fejméretet a körfogat jellemezte. A kutatók kimutatták, hogy a nagyobb fejméret a memória- és gondolkodási teszteken elért jobb eredményekkel hozható kapcsolatba, annak ellenére, hogy a sejtpusztulás ugyanolyan mértékű volt. Számítások szerint a körfogat minden újabb centimétere a memóriateljesítményt hat százalékkal befolyásolja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Napos, száraz idő várható az általában kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Estére a legtöbb helyen kiderül az ég. Az északkeleti, északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.A csúcshőmérséklet 23 és 29 fok között alakul. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?