Az Alzheimer-kórhoz köthető öt új gént fedeztek fel

Az Alzheimer-kórhoz köthető öt új gént fedeztek fel egy nagyszabású nemzetközi kutatás keretében, amelyről a Nature Genetics című szakfolyóiratban számoltak be.

Alzheimer-kór A lakosság öregedésével a fejlett országokban egyre súlyosabb gonddá válik az Alzheimer-kór. Az esetek 90 százalékában ugyanis a betegség 65 éves kor felett kezdődik, és a kór kialakulásának valószínűsége ötévenként megkétszereződik. Az előrejelzések szerint az Alzheimer-kórban szenvedő betegek száma a világban 2030-ra meghaladhatja a 65 milliót.

A kór gondolkodás és a megismerési funkciók beszűkülésével, magatartásváltozással, majd gyors biológiai leépüléssel jár. Kórélettanilag az agy körülírt részeiben, a halánték- és a homloklebenyben, valamint a hippokampuszban sorvadást, idegsejt-degenerációt és egy kóros fehérje, amyloid felszaporodását igazolták.

A betegség kialakulását a tudósok 60-79 százalékban öröklött tényezőkre vezetik vissza, a többit az életmód és a környezet számlájára írják. Az Alzheimer-kórral kapcsolatos első gént 17 évvel ezelőtt fedezték fel, további négyet két évvel ezelőtt találták meg, a legújabb kutatásnak köszönhetően pedig a potenciális "bűnösök" száma megkétszereződött. Ezek az MS4A, az ABCA7, a CD33, az EPHA1, valamint a CD2AP gén.

A kutatásokban két konzorciumba tömörült 300 genetikus vett részt, aki 54 ezer beteg és egészséges személy genomját vizsgálta meg. A két projekt egymástól függetlenül indult, ám később kicserélték eredményeiket.

"Az új gének azonosítása segít jobban megérteni, hogy milyen mechanizmusok váltják ki az Alzheimer-kórt" - nyilatkozta Gerard Schellenberg, a Pennsylvaniai Egyetem kutatója, hozzátéve: a végső cél olyan gyógyszerek kifejlesztése, amelyek segítenek megállítani a folyamatot vagy akár megelőzni a betegség kifejlődését. A jelenleg használatos készítmények ugyanis kevéssé hatékonyak, a tüneteket enyhítésére szolgálnak vagy a folyamat lelassítására alkalmasak.

"A molekuláris biológusoknak most azt kell megfejteniük, hogy ezek a gének hogyan 'indítják be' a kóros folyamatot" - fogalmazott Schellenberg.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.