Az agyvérzés utáni némaság gyógyítható

Az agyvérzésen átesett betegek mintegy 30 százalékánál marad vissza olyan agyi károsodás, melynek következtében az érintettek beszédkészsége erősen korlátozódik.

Az afáziások nem vagy csak nagy nehézségek árán tudják megfogalmazni, leírni gondolataikat. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy nem gondolkodnának ugyanúgy, ahogy a teljesen egészségesek, csupán megosztani nem tudják mondandójukat úgy, mint az agyvérzés előtt - hangzott el az Afázia Egyesület szeptember 18-i első orvos-beteg-találkozóján, ahol áttekintették a jelenlegi helyzetet is.

Magyarországon is több ezer afáziás él. A becslések szerint csak Budapesten mintegy hatezren küzdenek magukban, hogy újratanuljanak kommunikálni. Pedig az afázia szakavatott logopédiai segítséggel gyógyítható, a beszédképesség jól fejleszthető, ami lehetővé tenné az újbóli munkába állást is.

Dallos Zsuzsanna, aki négy és fél évvel ezelőtt maga is átesett stroke-on, és ezért a szavanként kellett újra megtanulnia beszélni, most azért küzd, hogy betegtársai tudomást szerezzenek problémájuk gyökeréről, és megfelelő segítséghez jussanak. Ezért hozta létre immár két éve az Afázia Egyesületet, amely az újrabeszélő betegek egymásra találását és minél teljeskörűbb rehabilitációját hivatott szolgálni.

Az egyesület alapítója elmondta; nagy örömére szolgált, hogy sokan eljöttek a találkozóra, főként a betegek és a kezelést végző logopédusok közül. Sajnálatosnak tartja azonban, hogy a kétszáz meghívott háziorvos és stroke-szaktekintély közül senki nem vett részt az eseményen.

Dallos Zsuzsanna szinte véletlenül talált rá arra a logopédusra, akitől megtudta, hogy baját afáziának hívják, és van rá segítség. Ma már újra tökéletesen beszél, és sajnálatosnak tartja, hogy a hivatalos egészségügyi ellátásban senki nem tekinti feladatának az afáziások és családjaik megfelelő tájékoztatását és rehabilitációját.

Az Afázia Egyesületről, programjaikról, valamint a rehabilitációs lehetőségekről további információt lehet találni a betegszervezet honlapján: www.aphasie.hu

Máriáss Márta

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.