Az enyhe COVID-19 is megváltoztathatja az agyat

Egy új kutatás 254 ember vizsgálata után arra jutott, hogy az agy szerkezetét és működését is megváltoztathatja a koronavírus, még az enyhe fertőzés is.

Azoknál az embereknél, akik egy enyhe koronavírus-fertőzés után hónapokkal is szorongást és depressziót tapasztalnak, az agyuk szerkezetét és működését érintő változások alakulhatnak ki – jelentették a WebMD cikke szerint brazil kutatók.

„Eredményeink aggasztóak, mivel még az enyhe COVID-19-ben szenvedő emberek agyában is mutatkoznak változások, hónapokkal a megbetegedés után. További vizsgálatokra van szükség ahhoz, hogy remélhetőleg olyan kezeléseket találjunk, amelyekkel megelőzhetők az emberek életminőségére gyakorolt hosszú távú hatások” - mondta Dr. Clarissa Yasuda, a São Paulo-i Campinas-i Egyetem munkatársa.

Megváltozott az agy szerkezete és működése is

A brazil tudósok 254 olyan embert vizsgáltak, akik három hónappal korábban enyhe fertőzésen estek át. Átlagosan 41 évesek voltak, és mindnyájan kitöltöttek egy olyan tesztet, amelyben szorongásra, illetve depressziós tünetekre vonatkozó kérdések szerepeltek. A tudósok végül arra jutottak, hogy 102 embernél jelentkeztek a szorongás és a depresszió tünetei, 152 embernél pedig egyik betegség gyanúja sem merült fel.

depresszió, koronavírus
Már egy enyhébb fertőzés is komoly hatással lehet az agyra. Fotó: Getty Images

Következő lépésként a kutatók az agy szürkeállományának zsugorodására utaló jeleket kerestek. Így minden résztvevő agyát megvizsgálták, és a felvételeket összehasonlították 148 olyan személyével, akiket nem kezeltek koronavírus-fertőzés miatt.

Azt látták, hogy a COVID-19-en átesett, szorongással és depresszióval küzdő személyeknél az agy limbikus területe zsugorodott, amely a memóriában és az érzelemfeldolgozásban vesz részt. Azoknál, akiknél a koronavírus-fertőzés után nem jelentkeztek szorongásos és depressziós tünetek, nem volt kimutatható agyi zsugorodás – közölték a tanulmány szerzői.

A kutatók az agyműködést és az agyterületek közötti összeköttetések változását is vizsgálták, és azt látták, hogy a szorongásos és depressziós tünetekkel küzdő csoportban a vizsgált 12 hálózat mindegyikében széles körű funkcionális változások léptek fel. Ezek az eredmények a tudósok szerint arra utalnak, hogy az agy szerkezete mellett az agyterületek közti kommunikáció is érintett lehet, főleg annál a sok-sok embernél, akik szorongással, illetve depresszióval küzdenek a COVID-19 után.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
magas koleszterin diéta
Magas koleszterinszint: ez a 6 étel segíthet lejjebb vinni
egészséges bélflóra
Meglepő, hogyan hat a bélflórádra, ha fagyasztott kenyérből készített pirítóst eszel
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő várható délutántól kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Az Észak-Dunántúlon megélénkül a délies szél, máshol mérsékelt lesz a légmozgás.A csúcshőmérséklet 6 és 13 fok között alakul, délnyugat, nyugat felé haladva mérhetjük a magasabb értékeket. Jelentős, markáns fronthatás nem valószínű, inkább gyenge hidegfronti jelleg érvényesülhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A méz tényleg egészségesebb, mint a fehér cukor? – Teszteld tudásodat Az egészséges táplálkozással kapcsolatban számos tévhit terjed. Most letesztelheted, hogy vajon téged is sikerült-e némelyikkel megvezetni.
kvíz
A zsírszegény étel mindig egészségesebb: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Tudod, hogy egy nap maximum mennyi cukor és só fogyasztását ajánlják a szakértők? Tisztában vagy a feldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztásának hatásaival? A zsírszegény ételek mindig egészségesebb választásnak számítanak? Teszteld az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudásodat legújabb kvízünkben!