Alzheimer-kórt jelezhet a vékonyabb agykéreg

Egy új kutatás szerint vékonyabb az agy külső rétege azokban az idős emberekben, akikben nagy az esélye az Alzheimer-kór kialakulásának. Jelenleg azonban nincs mód arra, hogy ezt az információt felhasználhassuk a demencia megelőzésére.

A Neurology legutóbbi számában megjelent tanulmány társszerzője, Dr. Brad Dickerson, a Harvard Egyetem Orvostudományi Karának neurológus professzora szerint az eredmények ennek ellenére lehetővé teszik a betegség előrehaladásának nyomon követését.

Az amerikai Alzheimer Társaság adatai szerint az Alzheimer-kór (közvetve) a hatodik leggyakoribb haláloknak számít az Egyesült Államokban. A betegséggel összefüggő halálozás az elmúlt években nőtt.

A kutatók az agy külső rétegének, az agykéregnek vastagságát vizsgálták. Dickerson elmondta, arra az agyi területre összpontosítottak, amelyek különösen érzékenyek az Alzheimer-kórral szemben. Ezek a területek jelentős szerepet játszanak a memória működésében, a problémamegoldó képességben és a magasabb nyelvi működésekben. A korábbi kutatások azt mutatták, hogy az agykéreg számos területe kisebb az Alzheimer okozta demenciában szenvedő betegekben.

A mostani kutatásban 159 személy agyi MR-vizsgálatának eredményeit elemezték. Három évvel később az alanyokat olyan vizsgálatoknak vetették alá, amelyek az agyműködést mérték. Azok a résztvevők teljesítettek a legrosszabbul, akik a legvékonyabb agykéreggel rendelkeztek. Közülük minden ötödik tapasztalt kognitív romlást. Ők a gerincvelői folyadék rendellenességének jeleit is mutatták, ami az Alzheimer-kór egyik lehetséges jele. A legvastagabb agykéreggel rendelkezők közül ezzel szemben egy személy sem tapasztalt ilyen panaszokat.

Mivel az Alzheimer-kórnak nincs gyógymódja, a képalkotó vizsgálatok (elsősorban az MR) legjobb alkalmazása az lehet, hogy segít a kutatóknak meghatározni, hogy hatékonyak lesznek-e a gyógyszerek.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.