Oltással a tüdőgyulladás ellen

Influenzajárvány ideje alatt jelentősen megnő a veszélye annak, hogy a vírusfertőzés szövődményeként egy végzetes tüdőgyulladást is elkapjon a gyermek, vagy az idős, esetleg krónikus betegségben szenvedő felnőtt. Ilyenkor a legyengített immunrendszer nem képes megfelelő védekezésre. Különösen veszélyesek a pneumococcus baktérium egyes válfajai. Amerikai kutatók szerint e baktériumok miatt szedett a spanyolnáthaként elhíresült világjárvány több millió áldozatot.

Influenza"Érdemes tehát különösen nagy figyelmet szentelnie minden szülőnek arra, hogy gyermekét a halálos tüdőgyulladásért leggyakrabban felelős pneumococcus ellen beoltassa, és megelőzze a komolyabb bajt" - mondta el Dr. Mészner Zsófia gyermekinfektológus.

Tavaly október óta már minden két évesnél fiatalabb gyermek számára ingyenes a védőoltás, amely megvédi őket a baktérium leggyakrabban betegséget okozó változataitól.

A 2-5 évesek is veszélyeztetettek a pneumococcus-fertőzés szempontjából, ezért érdemes a szülőknek elgondolkodni a védőoltás megvásárlásán az ő esetükben is - tette hozzá a szakember. Ebben a korosztályban ugyanis nagyobb eséllyel fordulnak elő az akut középfülgyulladások vagy a súlyos tüdőgyulladások. Éppen ezért a Gyermekeink Egészségvédelméért Alapítvány (GEA) minden gyermeke egészségéért aggódó szülőt arra kér, hogy az oltásokkal kapcsolatos információkért forduljanak a háziorvosokhoz, mert sem a reklámok, sem az írott és online sajtó, sem a szomszédasszony nem rendelkezik azokkal a tapasztalatokkal, amik alapján valós képet alkothatnának a betegségek kockázatáról és megelőzésük lehetőségeiről.

A pneumococcus veszélyeit alátámasztja az a tanulmány, mely szerint a spanyolnáthaként ismert, 1918-ban kitört világméretű influenzajárvány másfél év alatt több mint ötvenmillió ember haláláért volt felelős. Az atlantai Emory Egyetem kutatója, Keith Klugman a járvánnyal kapcsolatos információk elemzése kapcsán megállapította, hogy a halállal végződő megbetegedések sokkal inkább bakteriális, mint vírusos fertőzésre utalnak.

Ma már bizonyított tény, hogy influenza idején nem a megfázásos tünetek miatt kell elsősorban aggódnunk. Minden betegség, köztük az influenza egyik velejárója, hogy megterheli szervezetünket és immunrendszerünket, mely a harcban legyengül, s így könnyű célpontja lesz a valóban veszélyes kórokozóknak. Ilyenek a 2005-ben világszerte 1,6 millió ember halálát okozó pneumococcus baktérium egyes típusai is - mondta el Hidász Ágnes, a Gyermekeink Egészségvédelméért Alapítvány (GEA) vezetője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Sok napsütés várható általában kevés gomolyfelhővel. Az ország középső harmadában képződhet több gomoly, amelyekből helyenként előfordulhat zápor, egy-egy helyen zivatar. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon, illetve a keleti harmadban időnként megerősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között várható. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?