Megfejtették a gyilkos spanyolnátha titkát!

Egy amerikai-japán kutatócsoport hétfőn bejelentette, sikerült izolálniuk három gént, amelyek megmagyarázhatják, miért volt olyan súlyos a történelem egyik leghalálosabb fertőző betegségének számító 1918-as spanyolnátha.

Influenza

A világjárvány 20-50 millió ember halálát okozta (többet, mint az 1918-ban véget ért I. világháború), és az egész világon végigsöpört. A Proceedings of the National Academy of Sciences szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint a gének lehetővé tették, hogy a vírus a tüdő szövetében szaporodjon.

"A hagyományos influenzavírusok főként a felső légútban, vagyis a szájüregben, az orrban és a garatban sokszorozódnak" - magyarázta a Wisconsin-Madison Egyetem virológusa, Yoshihiro Kawaoka, aki Masato Hattával együttműködésben készítette el a tanulmányt. "Az 1918-as vírus is a felső légútban szaporodik, de a tüdőben is, ami primer tüdőgyulladást okoz az áldozatokban. Azt vizsgáltuk, miért okozott az 1918-as influenza súlyos tüdőgyulladást."

A spanyolnátha áldozatainak boncolásakor gyakran tártak fel a betegben folyadékkal telítődött tüdőt, amit heves vérzés károsított.

A virológusok a vírus tüdőtámadó képességét állították összefüggésbe magas virulenciájával, az ezt a képességet átruházó géneket azonban nem ismerték. A három gén felfedezése és annak kimutatása, hogyan fertőzi a vírus a tüdőt azért nagy jelentőségű, mert lehetőséget nyújthat az influenza új világjárványt okozó törzseinek potenciális virulencia faktorainak gyors azonosítására. A gének az antivirális gyógyszerek új osztályának kifejlesztéséhez is vezethetnek, amelyre nagy szükség van, mivel valószínűleg nem lehet elég gyorsan védőoltásokat készíteni a világjárványok kitörésekor a terjedés megfékezésére.

A kutatók a spanyolnátha vírusokat a betegség három áldozatának konzervált tüdőszövetéből kivont genetikai anyagból generálták a hadsereg patológiai intézetének munkatársa, Jeffrey Taubenberger munkájának köszönhetően. Taubenbergernek a fordított irányú genetika módszerével sikerült izolálnia az 1918-as vírus nyolc génjét.

Kawaoka kutatócsoportja az 1918-as influenzavírus genetikai elemeit ötvözte a jelenlegi influenza kórokozók elemeivel, olyan vírusokat létrehozva, amelyek különböző genetikai kombinációkat hordoztak. A menyéteken és egereken tesztelt kombinált vírusok többsége a kísérleti állatok felső légútjait fertőzte, de nem okozott tüdőgyulladást.

Az egyik kivételt azonban egy három gént tartalmazó komplex jelentette, amely egy másik kulcsgénnel együttműködésben lehetővé tette a vírusnak, hogy hatékonyan megtelepedjen a tüdősejteken, és RNS-polimerázt, a vírus szaporodásához szükséges anyagot termeljen.

A másik kulcsgén hemagglutinint termel, egy olyan fehérjét, amely a vírus felszínén található, és amely átviszi a vírusrészecskékre annak képességét, hogyan kell a gazdasejtekhez tapadni.

Az RNS-polimeráz azt a célt szolgálja, hogy másolatokat készít a vírusról, amint bejutott a gazdasejtbe. A hemagglutinin célja az, hogy segítsen a vírusnak hozzáférnie a sejtekhez.

A tanulmány elkészítésében Shinji Watanabe, Jin Hyun Kim és Masato Hatta, valamint a japán Kobe Egyetem munkatársa, Kyoko Shinya vett részt.

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg időnként a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!