Megfázás és influenza D-vitaminhiány miatt!

Felejtsük el az almát, nem ez tartja távol az orvost, mint az angol közmondásban, hanem a naponta bevitt D-vitamin - állítja egy széleskörű friss tanulmány,amely 19 ezer amerikai nő és férfi D-vitamin-szintjére, táplálkozási szokásaira és légúti fertőzéseinek arányaira támaszkodik.

Influenza A D-vitamin a tonhalkonzervben, müzlifélékben, tejben és gyümölcslevekben található meg, továbbá a szervezet napfény hatására maga is képes D-vitamint előállítani. Kalciumot beépítő és csonterősítő hatása régóta jól ismert, de nemrég kiderült, hogy a vastagbélrák és a szklerózis multiplex megelőzésében is szerepet játszik. Decemberben a Kansas Cityben található Középnyugati Kardiológiai Intézet feltárta, hogy a D-vitamin-hiány (amely az amerikai felnőttek felét és minden harmadik gyereket érint) hajlamosíthat szívrohamra és stroke-ra.

Dr. Adit Ginde, a Coloradói Egyetem Orvosi Karának sürgősségi orvostan docense és munkatársai 1988 és 1994 között gyűjtött adatokat dolgoztak fel, a résztvevők mindegyike 12 év feletti (átlagéletkor 38 év),

Felső légúti fertőzésháromnegyedük fehér volt. Egy kérdőív kitöltését követően mindannyiukat megvizsgálták, majd vérből meghatározták a 25-hidroxi-D-vitamint és arra jutottak, hogy az alacsonynak minősülő 10 nanogram/ml vérszint 40 százalékkal nagyobb kockázatot jelent a felsőlégúti fertőzések szempontjából, mint a normál 30 ng/ml; ez minden életkorra és rasszra igaznak bizonyult.

Az asztmás és COPD-s betegek nagyobb valószínűséggel szenvednek D-vitamin-hiányban, előbbieknél ötszörös, utóbbiaknál kétszeres a fertőzések kockázata.

Ginde arra figyelmeztet, hogy bár még hátravannak a klinikai vizsgálatok, hogy a D-vitamin pótlása csökkenti-e a kockázatot, ám kijelenthetjük, hogy a

Vitaminok és ásványi anyagoklegtöbb amerikainak nemcsak csontjaik egészsége érdekében, de az immunrendszer támogatására is szüksége van D-vitamin-pótlásra. Lona Sandon, a Texasi Egyetem Délnyugati Egészségügyi Központjának táplálkozástan docense, az Amerikai Dietetikusok Szövetségének szóvivője szerint is szoros összefüggés van a D-vitamin és az immunrendszer között.

"A legjobb D-vitamin-forrás a lazac vagy napi három pohár tej" - javasolja Sandon és hozzáteszi, hogy a napozás valamennyire pótolhatja ezeket és mindössze 15 percet elég a napon tölteni. Télen azonban a legtöbb helyen nincs elég napsütés, így mindenképpen kiegészítésre van szükség. A legtöbb multivitamin-készítmény alkalmas erre a célra.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +12 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szél több helyen - főként az Alföldön és az Alpokalján - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható.Késő estére általában 16 és 23 fok közé hűl a levegő. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?