Magyar intézkedések a halálos mexikói influenza ellen, zöld szám

Április 28-tól, tehát kedd reggeltől zöld számon érdeklődhetnek a tünetekről, veszélyekről a 06 80 204-217-as zöld, azaz ingyenesen hívható telefonszámon.

Aki Mexikóból, illetve az USA-ból érkezik haza, és 8-10 napon belül influenzaszerű tüneteket észlel magán, azonnal forduljon orvoshoz, és megbetegedéséről tájékoztassa a tisztiorvosi szolgálatot is a szükséges vizsgálatok elvégzése érdekében - hívják fel a figyelmet szakemberek.

Influenza A Ferihegyi repülőtéren az egészségügyi szolgálatot tájékoztatták a helyzetről, és kihelyezték az angol-magyar-német nyelvű figyelemfelhívó plakátokat. Az egészségügyi minisztérium és az országos tiszti főorvos tájékoztatta a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalt a jelenlegi járványügyi helyzetről, ugyanígy tájékoztatást kaptak a regionális és kistérségi ÁNTSZ intézetek is, és elrendelték a regionális és egészségügyi szolgáltatói influenza-terveinek felülvizsgálatát.

Megerősítették az influenzafigyelő szolgálatot, az egészségügyi szolgáltatókat tájékoztatják a tünetekről és szükséges teendőkről megbetegedés gyanúja esetén.

A lakosság is tájékozódhat az eseményekről a www.antsz.hu honlapokon.

Az intézkedésekre azért volt szükség, mert Mexikóban április 17-23. között több mint 850 tüdőgyulladással járó influenzaszerű megbetegedést regisztráltak, közülük 59 fő meghalt. A betegség az országban főleg három területet (Mexico City, Baja California és San Luis Potosi) érintett. Ezzel párhuzamosan az Amerikai Egyesült Államokban is megbetegedéseket derítettek fel, a betegek vizsgálati mintájában egy új influenza A-vírust azonosítottak. Az Egészségügyi Világszervezet szakértői szerint nem áll fenn azonnali veszély influenza világjárvány kialakulására - olvasható az egészségügyi minisztérium közleményében.

Az előzetes laboratóriumi vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy a mexikói eseteket az USA-ban észlelt, fent említett megbetegedésekben kimutatotthoz hasonló vírus okozza.

Az amerikai és a mexikói egészségügyi hatóságok megerősítették az influenza figyelőszolgálatot és megkezdték az esetek aktív felderítését. Mexico City-ben felfüggesztették az iskolák és egyetemek működését, és javasolták a nagy tömegek részvételével zajló események elhalasztását.

Az Egészségügyi Világszervezet (www.who.int) fokozott figyelemmel követi az eseményeket, koordinálja az új influnezavírus által okozott járvány kialakulására adandó esetleges globális választ, és folyamatosan értékeli az influenza világjárvány kialakulásának kockázatát.

Ennek keretében a hétvégén az Egészségügyi Világszervezet, a WHO két alkalommal videokonferencián tájékoztatta a tagországokat, közzétették az egyes országokban bevezetett intézkedéseket.

A 2008-2009-es szezonális influenza védőoltásban részesültek szervezete nagy valószínűséggel védettebb az új fertőzéssel szemben, mert a védőoltás tartalmazza az A(H1N1) vírus elleni oltóanyagot. A higiénés szabályok betartása (gyakori kézmosás, zsebkendőbe tüsszentés, orrfújás, a zsúfolt helyek kerülése) megfelelő egyéni védekezést jelent.

A WHO nem rendelte el a jelenleg is érvényben lévő harmadfokú, alacsony veszélyt jelző riasztási fokozatnál nagyobb súlyosságú riasztást. Az uniós országok intézkedéseinek megfelelően nincs jelenleg utazási korlátozás, az utazóknak az adott ország egészségügyi előírását kell betartaniuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +12 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szél több helyen - főként az Alföldön és az Alpokalján - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható.Késő estére általában 16 és 23 fok közé hűl a levegő. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?