Kevés lesz az oltóanyag? Ukrajnából jön a járvány?

Az eddiginél fertőzőbb, veszélyesebb és nagyobb influenza-járvány várható, mivel idén három olyan vírusaltípus felbukkanása várható, amely eddig még soha nem volt jelen nálunk, így senkinek nincs ellene védettsége - erősítették meg sajtótájékoztatójukon az ÁNTSZ szakemberei.

Emiatt a szokásosnál nagyobb oltási hajlandóságra számít az országos tiszti főorvos. Dr. Falus Ferenc szerint az ingyenes védőoltásra elköltött pénz eddig is bőven megtérült, mivel hiányában hatszorosára nőtt volna a betegek száma egy-egy járvány alatt, az influenzához kapcsolódó költségek pedig a 2007-2008-as szezon 3,5 milliárdjához képest akár a 10 milliárd forintot is meghaladhatták volna - legalábbis becslések szerint.

Influenza

Az influenza már bizonyíthatóan megjelent Angliában és Svédországban, ahol egy-egy esetben már azonosították a vírust. Az országos tiszti főorvos úgy tudja, hogy az idei járvány egyik potenciális okozója, a Brisbane elnevezésű altípus már Ukrajnában felbukkant és járványos méretben okozott betegségeket, de a HáziPatika.com kérdésére válaszolva a tiszti főorvos azt mondta, hogy egyelőre még nem sikerült felvenni a kapcsolatot az ukrán szakemberekkel, hogy megerősíthessék ezt az információt.

A veszélyeztetett népesség számára térítésmentesen biztosított 1,3 millió védőoltás már a rendelőkben van, így mától lehet jelentkezni az oltásért.

Az oltóanyag "felvétele" után 7 nappal már 50 százalékos védettség alakul ki, de a teljes védettségig körülbelül 21 nap kell, ezért már most érdemes kérni a vakcinát - mondta dr. Jankovics István, az Országos Epidemiológiai Központ osztályvezető főorvosa.

Magyarországon egyelőre 17 gyanús beteg mintáit küldték be, de eddig csupán egy influenzaszerű megbetegedést okozó (tehát az influenzához hasonló tüneteket okozó, de kevésbé veszélyes) RS vírust mutattak ki - tette hozzá a szakember.

A 2007-2008-as influenza szezonban egyébként 250 ezer ember betegedett meg, a szövődmények száma körülbelül 12500 volt - ismertette az adatokat az országos tiszti főorvos.

Kéky Kira

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +12 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szél több helyen - főként az Alföldön és az Alpokalján - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható.Késő estére általában 16 és 23 fok közé hűl a levegő. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?