Két megyében is nőtt az influenzások száma

Országos szinten csökkent az influenzás betegek száma az elmúlt héten. Két megyében azonban többen keresték fel orvosukat influenzás panaszokkal a 13. héten, mint egy héttel korábban.

Öt hete tartó folyamatos emelkedés után, az elmúlt héten végre csökkenésnek indult országos szinten az influenzaszerű megbetegedések száma. Két megyében viszont még a múlt héten is többen keresték fel orvosukat influenzás panaszokkal, mint egy héttel korábban - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentése szerint március 28-a és április 3-a között 25 százalékkal kevesebb beteget regisztráltak, mint az előző héten. A jelentések alapján végzett becslés szerint a 13. héten 20 500-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.

influenzás kislány fekszik az ágyban
Változatlanul a 3-14 éves gyerekek között terjed a leginkább az influenza.Fotó: Getty Images

Ezekben a megyékben romlott a helyzet

A fővárosban és 16 megyében csökkent, míg Békés megyében nem változott az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva. Két megyében - Győr-Moson-Sopron és Pest megyében - azonban emelkedtek a számok az egy héttel korábbi adathoz képest.

Itt van a legtöbb eset

Mutatjuk az influenza tüneteit és kezelési módjait .

A százezer lakosra jutó orvoshoz forduló betegek száma Szabolcs-Szatmár-Bereg (406), Baranya (376) és Zala (318) megyében volt a legmagasabb, Jász-Nagykun-Szolnok (83) és Borsod-Abaúj-Zemplén (91) megyében pedig a legalacsonyabb. Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Tolna és Veszprém megye kivételével az ország valamennyi közigazgatási területen diagnosztizáltak már laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírus által okozott megbetegedést.

A gyerekeket fertőzi leginkább

Az influenzaszerű megbetegedéseket változatlanul a 3-14 éves gyerekek között diagnosztizálták a leggyakrabban (36,4 százalék), a betegek 35,6 százaléka pedig fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába a betegek 19,7 százaléka tartozott, 8,3 százalékuk pedig 60 éven felüli volt.

A tavalyi év 40. hete és az idei év 13. hete között már 1328 vizsgálati anyagot dolgoztak fel az NNK laboratóriumában. Ezekből 294 esetben igazolták az influenza A vírust. 148 megbetegedés hátterében azonban a légúti óriássejtes vírus (RSV), 26 esetben adenovírus, 95-ben pedig koronavírus állt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.