Durván terjed az influenza, főleg ebben a korosztályban

Az elmúlt egy hét alatt 54 ezer embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint – közölte heti jelentésében a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK). Azt is elárulták, melyik korosztályban van most a legtöbb beteg.

Az év hetedik hetében 282300-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 54 ezer embernél influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak. Utóbbiak közül a betegek 43 százaléka gyerek, 30,5 százaléka pedig 15-34 éves volt. A 35-59 évesek korcsoportjába a betegek 20,3 százaléka tartozott, míg 6,2 százalékuk a 60 éven felüliek közül került ki.

kislány és fiatal nő orrot fúj
A gyerekek és a fiatal felnőttek körében terjed a leginkább az influenza. Fotó: Getty Images

Szinte mindenhol nőtt a fertőzöttek száma

Február 13-a és 19-e között a főváros és Borsod-Abaúj-Zemplén megye kivételével valamennyi közigazgatási területen nőtt az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva. A legtöbben Békés, Csongrád-Csanád és Somogy megyében fordultak orvoshoz, míg a legkevesebben Pest, Heves és Bács-Kiskun megyében.

Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról a 7. héten kilenc jelentés érkezett öt területről. A megbetegedések Jász-Nagykun-Szolnok megyében egy szociális intézményt, Komárom-Esztergom megyében egy általános iskolát, Somogy megyében egy óvodát, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy óvodát és egy általános iskolát, Tolna megyében pedig egy óvodát és három általános iskolát érintettek.

Közölték azt is, hogy 302 betegtől érkezett légúti minta az NNK laboratóriumába az elmúlt héten. Az orvosok által beküldött 172 légúti mintából 71-ben az influenza valamelyik típusát, hétnél koronavírust, huszonkettőnél pedig a légúti óriássejtes vírust (RSV) mutatták ki.

Mi az influenza? Honnan tudhatjuk, hogy influenzásak vagyunk? Miért veszélyes ez a fertőzés? Milyen szövődményei lehetnek? Kik tartoznak a rizikócsoportba? Mutatjuk a válaszokat.

Kórházi kezelésre is szorultak néhányan

Súlyos, akut légúti fertőzés miatt a múlt héten 275-en kerültek kórházba, közülük 31 beteg szorult intenzív ellátásra. A 275 beteg 41,8 százaléka 2 éves vagy annál fiatalabb, 32,5 százaléka pedig 60 éves vagy annál idősebb volt.

A kórházi ápolást igénylő betegek közül 51 embernél az RSV, 31-nél a SARS-CoV-2 és 30-nál az influenzavírus állt a megbetegedések hátterében. Az RSV-pozitív betegek 76,5 százaléka 2 éves vagy annál fiatalabb, a koronavírus-fertőzöttek 77,4 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt. Az influenzás kórházi betegek 53,3 százaléka pedig 15 évesnél fiatalabb volt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.