Bizalmat szavaznak az influenza elleni oltóanyagnak

"Vissza a józan észhez!" nevet kapta az idei influenza elleni kampány, amely elsősorban a háziorvosokat célozza. Az Országos Alapellátási Intézet (OALI) korrekt, valós tényeken alapuló szakmai tájékoztatást kíván nyújtani, hogy visszaállítsa a bizalmat a védőoltások alkalmazásának tekintetében.

Az elmúlt két évben a H1N1 vírustörzs megjelenése kapcsán számos félrevezető információ látott napvilágot, ami szakmai megosztottsághoz vezetett, ennek eredményeként pedig megnövekedett az influenzás betegek száma.

Idén szakmai fórumokkal, tájékoztató füzetek kiadásával járul hozzá az OALI a háziorvosok megfelelő tájékoztatásához, és ebbe mihamarabb be kívánják vonni a lakosságot is.

Dr. Szlávik János, a Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és László Kórház-Rendelőintézet főigazgatója elmondta, hogy ha valaki tavaly megkapta a H1N1 elleni oltást, az már nem nyújt teljes védelmet az idei szezonban, hiszen a vizsgálatok szerint egy év alatt csökken a szervezetben a beadott ellenanyag mennyisége. Hozzátette: az idősek, krónikus betegek, háromévesnél fiatalabb gyerekek és a várandósak különösen veszélyeztetettek, de erős, egészséges emberek is súlyosan megbetegedhetnek az elölt vírusokat tartalmazó oltóanyag nélkül.

Aki szeretné, már most beoltathatja magát a patikában vásárolt oltóanyaggal, hiszen a védettség 14 nap elteltével alakul ki. A háziorvosi rendelőben néhány nap múlva kezdődik az ingyenes oltás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szél több helyen élénk lehet.Késő estére általában 16 és 23 fok közé hűl a levegő. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?