Ízületi fájdalmak: milyen gyógyszert szedjek?

Vény nélküli gyógyszerekkel is eredményesen küzdhetünk az ízületi fájdalmak ellen, ha panaszaink nem kifejezetten súlyosak. Az alábbiak szerint válogassunk.

Ízületi fájdalmak esetén a fájdalom mértéke döntő, amikor a fájdalomcsillapítás módját akarjuk megválasztani. Enyhébb vagy közepes fájdalom esetében nem vényköteles hatóanyagok is alkalmasak lehetnek rá, hogy enyhülést nyerjünk - erősebb, a mindennapi tevékenységeinket már jelentősebben hátráltató fájdalomnál viszont vényköteles, köztük szteroidtartalmú szerekre lehet szükség, amelyeknek azonban a mellékhatásaik is számosabbak.

gyógyszerszedés, fájdalomcsillapítás

Ha viszont csak enyhébb fájdalomról van szó, akkor több gyakran használt szer közül is választhatunk. Ezek egyike a paracetamol, amelynek komoly előnye számos alább bemutatott hatóanyaggal szemben, hogy nem terheli meg a gyomrot, nem okoz fekélyt. Nagyobb mennyiségben szedve ugyanakkor májkárosodást eredményezhet, így szigorúan be kell tartani az előírt mennyiségeket, valamint figyelni kell arra is, hogy egyéb problémára nem szedünk-e éppen úgyszintén paracetamoltartalmú gyógyszert. Ha pedig nem használ, akkor inkább másféle fájdalomcsillapítót kell keresni -az adagok önkényes emelésével nem szabad kísérletezni.

A nem szteroid gyulladáscsökkentők

Alternatívát jelenthetnek az ízületi fájdalom csillapításában az úgynevezett nem szteroid gyulladáscsökkentők. Ilyen például az ibuprofen - de ezt csak azok szedhetik, akiknek nincs valamilyen emésztőszervi betegsége (például gyomorfekélye vagy bélgyulladása), mert hosszabb távon károsíthatja a gyomor- és a bélnyálkahártyát. Ugyanez mondható el az acetilszalicilsav tartalmú szerekről is - de ha nincs emésztőszervi problémánk, akkor ezt is szedhetjük, mert a fájdalomcsillapítás mellett rendszeresen szedve a gyulladást is gátolja, a bevétel után pedig viszonylag gyorsan hat.

Dr. Arnold Dénes Arnold fájdalomspecialistát kérdeztük arról, hogy melyek azok a leggyakoribb mozgásszervi megbetegedések, amely az irodai dolgozókat érintik, és hogy milyen terápiát javasol a panaszoknak a megszüntetésére. Cikkünket ide kattintva olvashatja el.

Gyulladásgátló és egyben fájdalomcsillapító hatású továbbá a nem szteroid hatóanyag-családban a naproxen, de gyomor- és bélfekély esetén ezt sem szabad szedni - egyéb emésztőszervrendszert érintő betegségek megléte esetén pedig használata előtt orvosi konzultáció szükséges.

Mindezek mellett jó tudni, hogy az ízületi fájdalmakra léteznek egyéb hatóanyagok is, amelyek bizonyos kiszerelésben (többnyire tablettásban) vénykötelesek, másfajtában (általában kenőcsként) viszont nem azok. Ilyen például a diklofenák, amelynél általánosságban szintén elmondható, hogy figyelni kell az emésztőszerv érzékenységére, de ha kenőcsként alkalmazzuk, akkor ez a fajta kockázat jóval csekélyebb. Gyorsan hat, és inkább akut fájdalmak esetén, nem kifejezetten hosszabb távra érdemes alkalmazni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így döntően gyengén felhős, napos idő várható, a nyugati, de a délnyugati határ közelében még délután is előfordulhatnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!