Az alkohol kevésbé ismert hatása

További bizonyítékot találtak arra, hogy az alkoholfogyasztás - akár napi fél pohár bor is - növeli a mellrák kialakulásának kockázatát.

A Rákkutatási Világalap (WCRF) jelentése szerint már napi 10 gramm alkohol, fél pohár bor vagy kis adag sör fogyasztása is kilenc százalékkal növeli a menopauza után a mellrák kockázatát. A jelentéshez a szervezet 12 millió nő kórtörténetét feldolgozó több mint száz tanulmány eredményeit elemezte.

A mellrák a nőknél a leggyakoribb daganatos megbetegedés az Egyesült Királyságban. A tudósok szerint nem lehet megmondani, miért alakul ki egyeseknél daganat, míg másoknál nem. Rengeteg okot és tényezőt lehet figyelembe venni, köztük az életkort, az örökölt géneket, a menstruáció kezdetét vagy a hormonok szerepét.

Az emlőrák tünetei: fájdalom az emlőben, idegentest-érzés az emlőben, tapintható szövettöbblet az emlőben, csomó az emlőben, behúzódás az emlő bőrén, emlőbimbó befelé fordulása, váladék ürülése az emlőből, egyenetlen bőrfelszín az emlőn, duzzadt vénák az emlőn. A betegség kialakulásáról és kezeléséről további információkat itt olvashat .

A WCRF jelentése ezért azt tanácsolja a nőknek, hogy legyenek figyelemmel azokra a tényezőkre, amelyeket befolyásolni tudnak: ilyen az étrend , a testsúly vagy a rendszeres mozgás.

Előzzük meg!

A rendszeres és intenzív testmozgás, például a futás vagy a biciklizés ugyanis 10 százalékkal csökkenti a menopauza utáni emlőrák kockázatát a fizikailag kevésbé aktív nőkhöz képest. Ugyancsak csökkenti a mellrák kialakulásának esélyét, ha a nő szoptatja a gyermekét.

Az alkoholfogyasztás növeli a mellrák kialakulásának kockázatát
Az alkoholfogyasztás növeli a mellrák kialakulásának kockázatát

A WCRF szerint vannak bizonyítékok arra, hogy a leveles zöldségek, mint a káposzta, a spenót vagy a kelkáposzta fogyasztása csökkenti a mellrák egyik kevésbé gyakori fajtájának kockázatát.

A jelentést a BBC-nek kommentáló Anne McTiernan, a Seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központ munkatársa szerint világosak a bizonyítékok a mellrák kialakulásának kockázatairól. A testmozgás, az egészséges testsúly fenntartása, valamint az alkoholfogyasztás korlátozása mind olyan lépés, amelyet a nőknek érdemes megtenniük a kockázatok csökkentése érdekében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.