Gyógyítható lehet a nátha

A megfázás lehetséges gyógymódját találták meg brit kutatók, akiknek "kissé radikális" módszere a náthát okozó megannyi vírus helyett magát az emberi szervezetet célozza meg.

A vizsgált gyógyszer blokkolja a szervezetben azt a kulcsfontosságú fehérjét, amelynek segítségével a megfázást okozó vírusok sokszorozódni és terjedni képesek - írja a BBC News. A módszer képes bármelyik náthavírust megállítani a laboratóriumi eredmények szerint, ha elég korán kezdik alkalmazni.

Emberi tüdősejteken alkalmazták a szert

A gyógyszer klinikai tesztjei két éven belül elkezdődhetnek, a londoni Imperial College kutatói pedig jelenleg a belélegezhető változatának kifejlesztésén dolgoznak, hogy csökkentsék a mellékhatások kockázatát. A kutatás során laboratóriumi körülmények között emberi tüdősejteknél alkalmazták a szert, amely perceken belül működésbe lépett és megcélozta az NMT nevű fehérjét. Ahhoz, hogy szaporodni tudjanak, a náthás fertőzéseket okozó vírusok mindegyikének erre az emberi fehérjére van szüksége.

Végre gyógyítható lesz a nátha?
Az új gyógyszer belélegezhető változatának kifejlesztésén dolgoznak

A vírus szaporodását és terjedését kellene blokkolni

A kutatásban részt vevő Ed Tate szerint a szert akkor kellene beadni a páciensnek, amikor először megfertőződik: ezzel ugyanis blokkolni lehetne a vírus szaporodását és terjedését. "Még ha elkapja is valaki a betegséget, a szer akkor is segíthet a tünetek kezelésében" - tette hozzá. A módszer különösen az asztmások számára lehetne nagy segítség, akik nagyon betegek lehetnek egy náthától.

Tate szerint az emberi szervezet megcélzása a kórokozó helyett "kissé radikális" módszer, de teljesen logikus lépés, mivel "igen trükkös" vírusokról van szó. A náthavírusok rengetegen vannak és sokfélék, emellett pedig nagyon gyorsan változnak, így rövid idő alatt képesek ellenállóvá válni a gyógyszerekkel szemben. A fertőzést okozó vírusok 24 órán keresztül képesek megmaradni az emberi kézen és a különböző felületeken.

A jelenleg vizsgált szer a kutatások alapján képes teljesen blokkolni a náthát okozó vírustörzsek egy részét anélkül, hogy kárt okozna az emberi sejtekben. Ennek ellenére további tanulmányokra van szükség annak megerősítéséhez, hogy nem ártalmas az ember egészségére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájakon már megjelenik némi felhőzet, melyből a határ közelében néhol zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé hűl le a levegő. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!