Komoly bajt jelezhet a fejfájás

A fejfájás gyakori vendég a tavasz közeledtével. Ez ellen nem igazán lehet tenni semmit, de azt azért jó tudni, hogy valóban csak a frontok okolhatóak-e a fájdalomért.

A fejfájás hátterében sokkal súlyosabb gond, a néma gyilkos, azaz a magas vérnyomás is állhat. A témában dr. Kapocsi Judit, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája nyilatkozott.

Miért gond a magas vérnyomás?

Normális esetben a vér nyomásának értéke nem magasabb, mint 140/90 Hgmm. Ez az értékhatár, aminél az erek sem sérülnek, és a magasvérnyomás betegséggel sem kell számolni. A vérnyomás értéke természetesen nem állandó, így például sport vagy nagyobb erőkifejtés hatására időlegesen az ideális értékhatár fölé is emelkedhet. Nem is ezzel van a baj, hanem azzal, ha nem tér vissza a normál tartományba.

A tartósan magas vérnyomás az erek falát károsíthatja. Ilyenkor a belső, úgynevezett endothel rétegen mikro sérülések keletkeznek. Ezek gyengítik az érfalat és növelik az olyan betegségek kialakulásának valószínűségét, mint a szívroham, a trombózis vagy éppen a stroke .

Észrevehető a magas vérnyomás? A magas vérnyomást sokszor néma gyilkosként emlegetik, mert tünetek, fájdalom nélkül végzi pusztító tevékenységét a szervezetünkben. Ennek ellenére sokan ismerni vélik azokat a jeleket, melyek a hipertóniára utalnak. Mennyire hihetünk ezeknek? Kattintson! A magasvérnyomás betegség azért kapta a néma gyilkos elnevezést, mert sokszor semmilyen tünetet nem okoz, így a problémára már csak akkor serül fény, amikor valamelyik szövődménye jelentkezik. Mindenképpen komolyan kell venni a betegséget, hiszen például a stroke kialakulásában olyan jelentős a szerepe, hogy az agyvérzést elszenvedett emberek háromnegyede a hipertóniában szenved.

Tünetek

Egyes esetekben a magasvérnyomás betegség tüneteket is produkál, amik azonban igen általánosak, így sokszor csak legyintünk a meglétükre. Ilyen például a fejfájás is, ami többek között az időjárási frontok miatt egyáltalán nem ritka jelenség. Ám míg veszélytelen esetben a vegetatív idegrendszer egy reakciójáról van szó, addig magas vérnyomás esetén már komoly gondokra hívhatja fel a figyelmet.

A hipertóniás fejfájás jellemzően különbözik a frontérzékenységtől. Dr. Kapocsi Judit, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája elmondta, hogy a betegség esetén a fájdalom reggel jelentkezik, tompa, tarkótáji és halántéki területeket érint. Emellett a a magasvérnyomás betegség meglétére utalhat látászavar, heves szívdobogás, mellkasi nyomás, bizonytalan egyensúly vagy fokozott izzadás.

A fejfájás magas vérnyomást is jelezhet

A hipertóniás fejfájás jellemzően különbözik a frontérzékenységtől

Diagnózis és kezelés

A magasvérnyomás betegséget diagnosztizálni nem egyszerű feladat, hiszen rengeteg méréssel juthatunk csak megfelelő mennyiségű információhoz. Ezt otthoni körülmények között csak nehezen lehet elvégezni. A vérnyomást mérni kell mindkét karon és mindkét lábon, ráadásul biztosnak kell lennünk abban, hogy helyesen tettük fel a szerkezetet.

Az igazán pontos eredményekhez a 24 órás vérnyomásméréssel lehet hozzájutni. Ilyenkor a beteg egy teljes napig hordja a mérőszerkezetet, majd a kiértékelt adatok alapján a szakember meghatározza a terápiát, és a gyógyszeres kezelést is megindíthatja.

A betegség megfelelő kezeléssel, és persze életmódváltással jól kordában tartható, ám kezeletlen esetben súlyos, sokszor visszafordíthatatlan károkat okoz a szervezetben.

Forrás: Trombózisközpont

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd csökken, így alapvetően sok napsütésre van kilátás a képződő gomolyfelhők mellett is. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!