Keveset alszanak az amerikaiak

Az éjszakába nyúló tévézés és internetezés miatt egyre kevesebbet alszanak az amerikaiak - közölte az Egyesült Államok betegségmegelőzési és -ellenőrzési központja csütörtökön. A szakemberek figyelmeztetnek, hogy a kialvatlanság káros mentális és fizikai állapotunkra. A krónikus alváshiány kapcsolatba hozható az elhízással, a cukorbetegséggel, magas vérnyomással, szélütéssel, a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel, a depresszióval, dohányzással és a túlzott alkoholfogyasztással is. A Nemzeti Alvás Alapítvány 7-9 óra alvást javasol a felnőtteknek, 9-11-et az 5-12 éves gyerekeknek, a tizenegy és tizenhét év közti kamaszoknak pedig nyolc és fél-kilenc és fél órát.

A központ szakemberei négy államban 19.589 felnőttet kérdeztek ki. Az emberek tíz százaléka a megelőző hónap minden egyes napján kevesebbet aludt a számára szükségesnél, 38 százalékuk pedig legalább hét éjszakán pihent kevesebbet. A megkérdezetteknek csak 30 százaléka volt elégedett alvásidejével. A vizsgálatot vezető Lela McKnight-Eily viselkedéskutató szerint az egyre rövidülő alvásidő hátterében az életmód megváltozása áll. A túl sok televíziózás és számítógépezés mellett az alvás szinte a hétvégék luxusává vált. Az Egyesült Államokban 50-70 millió a krónikusan alváshiányos vagy alvászavarral küzdők száma. A fiatalabb felnőttekre életvitelükből adódóan még inkább érvényes a negatív tendencia. A szakemberek azt javasolják, hogy a keveset alvók keressék fel orvosukat, hogy kiderüljön: betegség vagy csak rossz szokás miatt szenvednek alváshiánytól. (MTI)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!