Egy pohár bor hasznos, kettő már ártalmas

az erek táguló képességét a kétszeres alkoholadag rontotta,a szív munkája is mérhetően megnőtt.

Egy deciliter vörösbor vagy ugyanannyi szesznek megfelelő etilalkohol értékelhetően javítja a szívműködést, ennek a kétszerese viszont már kedvezőtlen hatású a szívre és az erekre. A vizsgálatot kanadai kutatók végezték és tanulmányuk eredményei az egyik vezető élettani folyóiratban jelentek meg.

A kanadai kutatók Dr. John S. Floras vezetésével abból indultak ki, hogy az orvosok és a média igen régóta foglalkozik a "francia paradoxon" jelenségével, ami azt jelenti, hogy Franciaországban a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése szempontjából egyáltalán nem egészséges, sok telített zsírt tartalmazó étrend ellenére lényegesen ritkább a szívbetegségek okozta halál, mint Európa sok más országában.

Az érdekes ellentmondást sok tudós a francia vörösborok rendszeres, de mérsékelt fogyasztásával magyarázta. Az utóbbi években sok új részlet is napvilágot látott: a kedvező, szívvédő hatás elsősorban az ország déli, mediterrán részén érvényesül, ahol a több zsiradék, sajt mellett sokkal több zöldséget, gyümölcsöt is esznek és az életvitel minden szempontból kedvezőbb, mint az északi területeken.

Dr. Floras és munkacsoportja arra volt kíváncsi, hogy milyen dózis-hatás mutatható ki a borfogyasztás alkalmával, illetve azt is tudni szerették volna, hogy ez csak a vörösborban lévő, kedvező hatásúnak tartott antioxidánsok, polifenolok fogyasztásának eredménye, vagy egyszerűen a kis adag alkohol önmagában is jó az emberi szervezet számára.

A vizsgált személyek tizenhárman voltak, akik önkéntesen vállalkoztak a részvételre. Hat hölgy és hét férfi vett részt a tanulmányban. Minden résztvevő az előzetes mérések alapján egészségesnek minősült és rendszeresen, de mérsékelten fogyasztottak alkoholt korábban is.

Az önkéntesek kéthetes szünetekkel, három alkalommal kaptak 1,2 deciliter vörösbort, vagy ugyanannyi alkoholnak megfelelő szeszt, vagy vizet és különféle mérésekkel követték szívműködésük és az erek változását. A bor az ottani kereskedelemben kapható, közepes árú pinot noir volt.

A vörösborban nagy koncentrációban kimutatták a fontosnak tartott antioxidánst, a rezveratrolt, amiről korábban több, nagy vizsgálat azt állította, hogy javítja az erek működését, ugyanakkor gátolja a vérlemezkék összecsapódó készségét, ezáltal csökkenti a véralvadás bekövetkezését, ami az érkatasztrófák alapvető tényezője.

Az etilalkoholban és az ivóvízben antioxidánsok meg polifenolok nem voltak: a vizsgált személyek azon a napon saját kontrollként itták ezeket az italokat és a kutatók ugyanazon méréseket végezték el, mint a borivás után. Azt is vizsgálták, mi történik, ha az italok adagját megduplázzák.

A vízhez képest az egy adagnyi alkohol, akár vörösbor volt az, akár csak szesz önmagában, a pulzusszámot nem befolyásolta, ezzel szemben a megduplázott alkohol hatására a szívműködés kissé gyorsult és a szív munkája is mérhetően megnőtt. A felkar erei mindkét szeszdózis hatására hasonló mértékben tágultak. Ezzel szemben az erek táguló képességét, ami igen fontos tulajdonsága az egészséges alkalmazkodásnak, a kétszeres alkoholadag rontotta.

A szimpatikus idegrendszer műszerekkel tanulmányozott működése egy ital után nem változott, de a megduplázott bor-, vagy szeszadag fokozta az idegrendszeri stresszhatást, ami megmagyarázza a pulzusszám gyorsulását és a szív munkájának a növekedését. A kutatók külön hangsúlyozzák, hogy ezt a kedvezőtlen alkoholhatást a vörösbor előnyös hatásúnak tartott polifenoljai és antioxidánsai nem akadályozták meg.

Dr. Floras kiemelte azt is, hogy ezek az eredmények mindig egyszeri alkoholhatás mérésére vonatkoznak és így nem adnak fölvilágosítást arra, milyen hatása van a szervezetre a rendszeres borivásnak. "Vizsgálatunk egy ital elfogyasztására - akár bort adtunk, akár csak önmagában etilalkoholt - kedvező szív- és érhatást igazolt, viszont két- vagy több ital a szív- és érrendszer számára már stressznek számíthat. Ha ez a hatás mind több alkohol rendszeres fogyasztása miatt ismétlődik, szívvédelem helyett jelentősen fokozza a szívroham, a szélütés és a magas vérnyomás kockázatát" - mondta a kutatócsoport vezetője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!