Homályos elképzelések
A vér mibenléte és szerepe mindig is izgatta az embert. Évszázadokon át tartotta magát az az elképzelés, hogy a vér a májban keletkezik, és a szív pumpálja a különböző szervekbe, ahol elhasználódik, maradéka pedig az izzadsággal távozik. Európában az egyházi tiltás miatt csak az 1500-as években kezdtek el anatómiai vizsgálatokat végezni olyan személyek holttestén, akik valamiért nem kaptak egyházi temetést. A magas vérnyomással összefüggő betegségeket ugyanakkor viszonylag korán ismerték, és helyesen hozták összefüggésbe vérkeringési problémákkal. A "vértúltengést" érvágással próbálták kezelni, melynek több kára volt, mint haszna, mert általában pont azoknál a beteg embereknél alkalmazták, akiknek ily módon tovább gyengített szervezete már sokszor nem viselte el a traumát.
A nyomás nyomában
Az orvostudomány számára fontos felfedezését, az ember vérkeringésének leírását William Harvey 1628-ban publikálta, majd 1664-ben Niels Stensen bizonyítani tudta, hogy a szív valójában egy izompumpa. Stephen Hales, angol orvos írta le először 1773-ban, hogyan mérte meg egy ló vérnyomását. A ló nyaki verőerébe üvegcsövet vezetett, majd a csőben megállapodó vérszint mutatta az erekben uralkodó nyomást.
Az igen véres módszert azonban emberen nem lehetett alkalmazni. Az ember vérnyomásának mérése csak jóval később, a bécsi Ritter von Basch 1881-ben bemutatott készülékével vált lehetővé, mely a vérnyomást nem az artériában mérte, hanem indirekt módon, a pulzus elszorításával vagyis anélkül, hogy a testet meg kellett volna sérteni.
Immár érthető és mérhető
Ezzel általánosan mérhetővé vált az ember vérnyomása, az értékek értelmezése azonban nem volt egységes. A XIX. és XX. század fordulóján az orvosok jobbára még azt hitték, hogy a mért vérnyomásérték a szív erejét, nem pedig munkavégző-képességét jellemzi, és ennek megfelelően a magas vérnyomást is az egészséges szív sajátjának tartották.
Csak a 20-as években, a vérnyomást befolyásoló tényezők felismerése után, valamint a primer és szekunder, azaz nem esszenciális, hanem ismert kórokok következtében kialakult magas vérnyomás meghatározásával vált a vérnyomásmérés diagnosztikai jelentőségűvé.
A vérnyomásmérőket közben folyamatosan fejlesztették, hogy egyre pontosabban tudjanak mérni. A maiak közvetlen elődjét Riva-Rocci, olasz orvos készítette 1896-ban, melynek már fontos része volt a felpumpálható mandzsetta és a higanyos manométer. Az első vérnyomáscsökkentő szert 1924-ben hozták forgalomba.
Tisztázzuk tehát a fogalmakat...
A vérnyomás definíció szerint az a nyomás, amelyet a szív összehúzódásának következtében a vér az ér falára kifejt. Az erek falán mérhető nyomás a vérkör különböző részein a szívtől való távolság és az erek vastagságának függvényében változik. Az általános orvosi gyakorlatban - és az otthoni mérés esetén is - vérnyomás alatt a bal felkar artériájában a szív magasságában mért nyomást értjük. A vér nyomása a szív ritmikus összehúzódásának következtében periodikusan is változik. Az összehúzódott bal kamra által létrehozott csúcsnyomás a méréskor a "felső" értéket adó, szisztolés érték. A balkamra elernyedési fázisában a vérnyomás meredeken esik, eléri a minimális értéket, az ún. diasztolés vérnyomást, azaz az "alsó értéket", majd ismét meredeken emelkedni kezd. Az alsó érték főként attól függ, hogy a vér milyen sebességgel tud továbbfolyni az artériákból a kapillárisokba.
A percenként továbbított vérmennyiség a perctérfogat, ami az egyszeri pumpálásra továbbított vérmennyiség és a pulzus (a szívverések egy perc alatti gyakorisága) szorzata. A pulzusszám növekedésekor általában fokozódik a vérnyomás is.
A vérnyomás az idegrendszer pillanatnyi állapotától és a fizikai aktivitástól függően egészséges embernél is állandóan változik a nap folyamán.
A vér nyomása az életkorral is változik. Idős korban ugyanis az erek veszítenek rugalmasságukból, így magasabb vérnyomás értéket lehet mérni a falukon.
