Tejjel a tejallergia ellen!

A fokozatosan emelt dózisú tejfogyasztás segíthet enyhíteni a tejallergiás gyermekek tüneteit, sőt, teljesen meg is szüntetheti azokat - állítják a Johns Hopkins Gyermekgyógyászati Központjának kutatói.

AllergiaA kísérletben részt vett gyermekek alacsony számának ellenére (19 fő) a tudósok igen biztatónak tartják az eredményeket, hiszen ez volt az első úgynevezett kétszeresen-vak és placebóval ellenőrzött kísérlet a tej immunoterápiával kapcsolatban. A kísérlet során a gyermekek egy csoportja tejport kapott, a másik csoport tagjai pedig placebót, amely pontosan úgy nézett ki, mint a tejpor. Sem a gyerekek, sem a kutatók nem tudták, hogy melyik résztvevő kapott tejport, és melyik placebót.

"Eredményeink szerint a szájon keresztül alkalmazott immunoterápia segít az immunrendszernek, hogy jobban tolerálja a tejben lévő allergéneket, azokat, amelyek korábban az allergiás reakciókat váltották ki - nyilatkozta Dr. Robert Wood, a Hopkins Gyermekgyógyászati Központjában található Allergia és Immunológiai Osztály igazgatója. Hozzátette: bár további kutatások szükségesek, a mostani eredményeink azt mutatják, hogy az orális immunoterápia lehet az egyik megoldás az ételallergiások kezelésére."

Az ételallergiák kezelése jelenleg főként az allergén anyagok kerüléséből és az allergiás reakciók tüneti kezeléséből áll. Az orvosok sokszor arra számítanak, hogy a gyermek kinövi majd az allergiát. Az ételallergia azért különösen veszélyes, mert bizonyos élelmiszerfajtákat igen nehéz elkerülni, és a reakciók akár halálosak is lehetnek.

A mostani kísérlet során négy hónapig 6 és 17 éves tejallergiás gyermeknél vizsgálták a fokozatosan emelt dózisú tejfogyasztás hatásait. A 19-ből 12-en kaptak valódi tejfehérjét, hete pedig placebót. A kísérlet kezdetén a gyermekek szervezete mindössze 40 milligrammnyi tejet volt képes tolerálni.

A kutatás végére a valódi tejfehérjét fogyasztó gyermekek legkevesebb 2540, de akár 8140 milligrammnyi tejet is képesek voltak elfogyasztani, nagyobb allergiás tünetek jelentkezése nélkül. Bár a szervezetükben továbbra is jelen voltak a tej elleni antitestek, de testük jobban tolerálta a tejfehérjéket, mint korábban. A kutatók szerint ennek fenntartásához azonban szükséges a rendszeres tejfogyasztás, így a kísérlet végeztével is arra biztatták a gyerekeket, hogy ne hagyják abba a napi rendszeres tejivást.

"Természetesen otthoni körülmények között senki ne próbálkozzon ilyesmivel, hiszen a folyamat pontos megismeréséhez további kutatások és kísérletek szükségesek" - nyilatkozta Wood professzor.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?