Radikálisan új eljárással kezelik az asztmát

Az elmúlt évtized valószínűleg legnagyobb áttörését érték el az asztma kezelésében azok a brit tudósok, akik először alkalmaztak eredményesen nem gyógyszeres kezelést a rengeteg ember életét megkeserítő betegség ellen.

A kutatók közepes, illetve súlyos asztmában szenvedő embereket kezelnek, a tüdejükbe egy szondát juttatnak, amellyel a vékony légcsövecskékben található izomszöveteket hevítik túl, vagyis elégetik azokat.

A kezelés viszonylag rövid ideig, háromszor húsz percig tart, ami után a betegeknek a korábbihoz képest feleannyi asztmás rohammal kell megküzdeniük, kevesebbszer éreznek légszomjat, összességében pedig jelentősen javul az életminőségük.

A New England Journal of Medicine című szaklapban megjelent tanulmány szerint 112 beteget kezeltek ezzel a módszerrel, és állapotuk javulása egy évvel a kezelés után is kitartott.

Szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy az utóbbi tíz évben nem tudtak gyógyszeres kezeléssel ilyen eredményeket felmutatni.

A tanulmány egyik szerzője szerint a asztmások légútjai sokkal hajlamosabbak a rángatózásra, és ezt csökkentik a legkisebb légutak izmainak részleges roncsolásával.

A brit asztmások szervezete üdvözölte az innovatív technikát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.