Már nem kötelező a tüdőszűrés Baranyában

Idén már nem kötelező a tüdőszűrés a megyében, beutaló és vizitdíj szükséges a vizsgálathoz.

Jóllehet a tüdőrák a hazai halálozási okok között az első helyen áll, a tüdőszűrés a Nemzeti Egészségvédő Programban nem kapott helyet. Így a vizsgálat csak azokban a megyékben kötelező, ahol 100 ezer emberből 25-nél tbc-s megbetegedésre bukkannak. Mivel a korábbi esztendőkben Baranya is a veszélyeztetettek közt szerepelt, kötelező volt a vizsgálaton való részvétel: aki a behívó ellenére nem jelent meg, szabálysértést követett el, aminek - igaz, erre nem volt példa - akár bírság is lehetett a következménye. Ez évtől azonban a tbc-s betegségek számának kedvező alakulása miatt a rendelkezés hatályát vesztette: január 1-jétől csupán ajánlott a szűrésen való részvétel, idézést már senkinek nem küldenek - írja a Baranya Megyei Online.

Mivel a szűrés nem kötelező, már nem is ingyenes: 300 forintos vizitdíjat kell fizetni. Ez idáig az intézményekben úgy tudták, hogy beutaló nem szükséges. A héten az Országos Egészségbiztosítóval folytatott megbeszélésen azonban kiderült: kell a papír, különben 1000 forint a vizsgálat. Ha tehát valaki mostantól szűrésre menne és olcsóbban szeretné azt megúszni, először a háziorvosát kell keresnie: az ott fizetendő 300 forintos vizitdíjjal együtt így a vizsgálat 600 forintba kerül.

Ez idáig Baranya falvaiban is tartottak szervezett szűréseket: a megyei tüdőgondozó intézet mozgóernyőfénykép szolgálatai - azaz a vizsgálatoknak helyet adó buszok - kétévente egyszer minden településre eljutottak. Ahol halmozottan bukkantak problémás esetekre, oda évente jártak. A tapasztalatok szerint a falvak lakóinak jó része élt is a lehetőséggel, a megjelenési arány igen jó volt. Ez évtől azonban csak akkor vonulnak ki, ha azt a polgármesteri hivatal is igényli. A változásról szóló hírrel minden települést felkerestek már, és ez idáig mindössze egyetlen falu jelezte, hogy nem él a lehetőséggel.

A mozgóállomásokon folytatott szűrés továbbra is ingyenes -írja a lap.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?