Légzésvizsgálat, gyógyszerterápia a COPD kezelésében

200. február 7., csütörtök (MTI) - A tüdő egyik krónikus megbetegedése, a nehezített légzéssel együtt járó krónikus obstruktív tüdőbetegség (angol rövidítéssel a COPD) ma a 4.-6. haláloknak tekinthető a világon. Előfordulási és halálozási gyakoriságának növekedése nyomán - a WHO előrejelzése szerint - az egészségügyi és társadalmi terheket tekintve 2020-ra ez lesz az 5. legfontosabb (legtöbb embert érintő) betegség, a halálokok rangsorában pedig a harmadik helyen fog állni.

Ma is aluldiagnosztizált és alulkezelt ez a kórkép - véli Somfay Attila, a Szegedi Tudományegyetem Tüdőgyógyászat Tanszékének professzora -, miközben a legfrissebb tudományos eredmények azt mutatják, hogy a betegség részben megelőzhető, részben kezelhető, s többnyire jól lehet karbantartani.

A legutóbbi időkig a kockázat csökkentésére, a betegség előrehaladásának lassítására egyedüli módszerként a dohányzás abbahagyását tartották - utalt a szakmai gyakorlatra a tanszékvezető egyetemi tanár egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen. Klinikai vizsgálati eredmények azonban egyértelműen igazolták, hogy a gyógyszeres kezelés meghosszabbítja a betegek életét, s javítja életminőségüket.

A tüdőgyógyász-szakértők által forradalminak nevezett gyógyszeres terápia hatékonyságát az úgynevezett Torch (Towards a Revolution in COPD Health) vizsgálat igazolta. A 42 országban, 6100 beteg bevonásával 3 éven át folyó kutatás középpontjában a túlélési esélyek növelése. Az ígéretes eredmények reménnyel tölthetik el a COPD-s beteget és a gondozó orvost egyaránt - véli Somfay.

Hazánkban 600 ezer körülire becsülik az érintettek arányát. Megbízható adatokkal azért sem rendelkeznek az ellátó tüdőgondozók, mert a COPD-ben szenvedők mintegy négyötödének nincs betegségtudata, nem keres orvosi segítséget. Kínzó tüneteit a dohányzás szükségszerű velejárójának véli, s már túl későn fordul szakemberhez.

Tolnay Edina, a Pest Megyei Tüdőgyógyintézet igazgatója arra hívja fel a figyelmet, hogy a krónikus légúti szűkület hosszú ideig lappang, alattomosan pusztítja a tüdőt, ám panaszt többnyire csak akkor okoz, ha a légzési teljesítménynek közel fele már elveszett. Leggyakrabban a tartós köhögés, váladékürítés és fulladás miatt jelentkeznek orvosnál az érintettek. Fontos tünet lehet a nehézlégzés, a kilégzéskor időnként sipoló hang mellett a - sokak által esetleg legyintéssel elintézett - fáradékonyság, a terhelhetőség csökkenése.

A szűrés szerepéről, a légzésfunkciós vizsgálatok jelentőségéről is szólt a törökbálinti orvosigazgató. Bár leginkább a dohányzás jelenti a kockázati tényezőt, de a környezetben tartósan jelen lévő porok, lebegő részecskékből álló vegyi anyagok, szennyeződések szintén fokozzák a betegség kialakulásának valószínűségét, hangsúlyozták a sajtóbeszélgetésen a szakma képviselői.

(MTI-Panoráma)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?