Jógával az asztma ellen

Harcos vagy fa pózba állás heti pár alkalommal már csökkentheti az asztmás tüneteket és javíthatja az életminőséget.

Asztma Sőt! A Hatha jóga hatásait tanulmányozó vizsgálat résztvevői arról számoltak be, hogy kevesebb gyógyszert kellett beszedniük asztmájukra - közölte Amy Bidwell, az Amerikai Sportorvoslás Kollégiumának éves találkozóján.

"Ez drámai, ám nem meglepő" - közölte Dr. Jonathan Field, a New York Orvostudományi Egyetem/Bellevue Orvosi Központ allergológiai és asztma klinikájának igazgatója. "Kisebb kutatások már kimutatták ezt korábban is, de nem hiszem, hogy bármelyikük is ilyen standardizált skálát alkalmazott volna."

Bidwellnek, a Syracuse Egyetem mozgástudományi intézet doktorátus hallgatójának személyi edzőként megsérült a háta. "A jógát választottam a műtét helyett, és meggyógyított."

Miközben a korábbi vizsgálatok pozitívak voltak, a legtöbb esetbeb a szigorú és gyakori - például 10 napig napi kettő - jógaórákat követő azonnali fiziológiai válaszokat nézték. Ez Bidwell szerint nehezen megvalósítható. "A 10 héten át heti 3 jógaóra sokkal reálisabbnak tűnik."

Bidwell és társszerzői, akik közül egy orvos, véletlenszerűen kiválasztott 20 személyt 20-65 év között, hogy hetente két és fél órát Hatha jógát gyakoroljon, vagy csatlakozzon egy (nem jógázó) kontroll csoporthoz, 10 héten át.

Az eredmények egy kérdőív alapján születtek, mely felmérte a tünetek gyakoriságát és súlyosságát, a légszomjjal járó aktivitásokat, valamint a szociális és pszichológiai működést. "Egy percig tartjuk meg a pózokat és a mély lélegzetvételre koncentrálunk, ami fontos az asztmások számára" - magyarázta Bidwell, aki szintén jóga oktató.

A szívfrekvencia változékonyságát, az oxigénfogyasztást és a ventillációt is mérték az önkénteseken, miközben feladatot végeztek.

Összességében a jógázó résztvevők majdnem 43 százalékos javulást mutattak. Nem volt vagy csak kevés különbség volt a csoportok között szívfrekvencia változékonyság, oxigénfogyasztás vagy ventilláció terén.

"A jógának nincs különösebb hátránya, kivéve a nagyobb ortopédiai problémákat" - közölte Bidwell, aki minden asztmásnak javasolja a jóga elkezdését megfelelő útmutatást követően. "A jóga fokozza a légzés feletti kontroll képességét, és segítségével korábban felismerhetjük a légzészavart, így hamarabb kezelhető" - közölte Field.

"Emellett felismerték, hogy a mély légzés az atlétáknál - úszóknál vagy futóknál - valójában javítja az asztmát. Ha nagyobb a tüdő funkcionális használata, az védő tényező az asztmában" - tette hozzá Field, aki szerint jó lenne nagyobb léptékű felmérést is végezni a témában.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Alapvetően napos idő várható a többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Utóbbiakból a délutáni, kora esti órákban néhol zápor, zivatar kialakulhat - nagyobb eséllyel a Duna vonalának tágabb környezetében. Az északi, északnyugati szél nagy területen megerősödik, visszafogottabb légmozgás az ország középső részén lehet.A hőmérséklet délután 23 és 27, késő este 13, 20 fok között alakul. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?