Hogyan győzzük le az asztmát?

Az újonan diagnosztizált asztmásokat elsősorban a tüneteik és a légzésfunkciós eredményük alapján sorolják a különböző súlyossági fokozatokba, és ennek megfelelően alakítják ki a kezelési tervet is - olvasható a légzőszervi megbetegedésekkel élők számára szerkesztett tüdőbeteg.hu oldalon. A későbbiekben azonban már nem a kezdeti súlyossági besorolás, hanem az asztmakontroll mértéke határozza meg, hogy az eleinte alkalmazott gyógyszeres terápiát miként kell módosítania a kezelőorvosnak, hivatkoznak szakértők egy új nemzetközi irányelv (a GINA, azaz a Global Initiative for Asthma) adataira. Ennek megfelelően a kezelés célja elsősorban az, hogy sikerüljön ellenőrizni az asztmás tüneteket, ideális esetben érjék el és tartsák fenn a tünetmentességet. Továbblépés, hogy megmaradjon a beteg normális aktivitási szintje, amibe még a sportolás is beletartozik. Az elérhető legjobb - a lehetőleg az egészségesekéhez hasonló - tüdőfunkció megőrzése a következő feladat, a szakemberek szerint. Akinél már előrehaladott a betegség, meg kell előzni a súlyos állapotrosszabbodásokat. Az összes légzőszervi betegre vonatkozik, hogy kerülni kell az asztma kezelésében használatos gyógyszerek mellékhatásait, és természetesen az asztmás halálozást. Természetesen a betegek asztmakontrolljában továbbra is kiemelt szerepet kap a megelőzés - hangsúlyozzák az orvosok. Mivel az asztma a légutak gyulladásos megbetegedése, a megelőzés legfontosabb módszere lehet az érzékeny légutakat izgató anyagok (például allergizáló pollenek, porok vagy a cigarettafüst) kerülése, másrészt a gyulladáscsökkentő gyógyszerek alkalmazása. Ha a megelőzés önmagában nem bizonyul elegendőnek, a tüneteket a rohamoldó (általában gyors hatású hörgőtágító szerek) enyhíthetik, vagy szüntethetik meg. A jelenleg rendelkezésre álló gyógyszerek segítségével a betegek többségénél jól kontrollálhatók az asztmás tünetek, feltéve, ha sikerül jó együttműködést kialakítani a beteg és családja, illetve az egészségügyi személyzet között.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.