Gyermekkori táplálékallergiáról tanácskoztak gyermekorvosok

A gyerekkori táplálékallergia inkább a fejlett országokra jellemző, a fejlett világ gyerekeinek mintegy 2-3 százalékát érinti. Magyarországra szintén ezek az arányok igazak, de például a fejlődő országokban ez az arány alacsonyabb. Ennek indoka a fejlett világ életstílusára jellemző nagyobb higiénia és fertőtlenítés, ugyanis így a probléma megelőzésében kulcsszerepet játszó bélflórát kevesebb "inger" éri (alacsonyabb lesz a bél immunrendszerének a stimulálása), ezért gyengébb lesz a védelmi képessége is - derült ki az Európai Gyermek Gasztroenterológiai, Hepatológiai és Táplálkozástudományi Társaság 2009. június 3-6. között megrendezett 42. kongresszusán.

A táplálékallergia jellemző tünetei a hasmenés, sorvadás és fogyás, a kialakulását illetően pedig ma már tudható, hogy azt elősegíti az érintett csecsemő vagy a gyermek bélflórájának előnytelen megváltozása (például erős antibiotikum kezelés során). A megelőzés ügyében egyértelmű a tennivaló: törekedni kell az anyatejes táplálásra. Ha ez valamilyen ok miatt mégsem megoldható, az esetben olyan tápszert kell alkalmazni, ami probiotikumokat tartalmaz.

A konferencia több mint 1400 résztvevője főként az európai országokból érkezett, de számos szakember képviseli az Egyesült Államokat és az ázsiai országokat - elsősorban Japánt - is. A tudományos program egyaránt foglalkozik kutatási kérdésekkel - melyek közül a bél immunrendszerét érintőeket érdemes kiemelni - és terápiás témákkal is. Ez utóbbiak közül, az eddig viszonylag limitált kezelési lehetőségekkel bíró gyulladásos bélbetegségek (például Crohn betegség) speciális ellenanyag bevitelével történő biológiai terápiája talán a legfontosabb.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Alapvetően napos idő várható a többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Utóbbiakból a délutáni, kora esti órákban néhol zápor, zivatar kialakulhat - nagyobb eséllyel a Duna vonalának tágabb környezetében. Az északi, északnyugati szél nagy területen megerősödik, visszafogottabb légmozgás az ország középső részén lehet.A hőmérséklet délután 23 és 27, késő este 13, 20 fok között alakul. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?