Egymilliós asztmapróbaper

Pert indított a főváros ellen egy asztmás asszony, mert állítja: betegségéről a budapesti szennyezett levegő, azért pedig a városvezetés a felelős. Az asztmával küzdő Gyömrei Andrea több mint egymillió forint kártérítést követel.

A próbapert a Levegő Munkacsoport támogatja, a hölgy jogi képviselőjét pedig egy másik környezetvédő szervezet, az EMLA adta. Szerintük a világon számos példa van arra, hogy hasonló perek után kártérítést fizetnek.

A főváros jogi képviselője szerint azonban nem bizonyítható, hogy a megbetegedés és a levegő szennyezettsége között egyértelmű az okozati összefüggés. Az asztmás asszony jogi képviselője viszont úgy látja, a per lényegi kérdése az, hogyan kezeli majd a jog a statisztikai valószínűséget.

A Városháza közleményben reagált: egyetért az autóforgalom csökkentésére vonatkozó civil javaslatokkal, de nem fogadja el, ha e célok érdekében bárki valótlan adatokra és összefüggésekre hivatkozik. "Budapestnél jobb levegőjű vidéki területeken a fővárosinál sokkal nagyobb az asztmások aránya, és az asztmában szenvedők száma az EU-ban is magasabb a budapestinél" - írták.

Annak ellenére, hogy milliós vizsgálatok bizonyították, a légszennyezés és a betegség kialakulása összefügg, kérdéses, hogyan lehet ezt egy konkrét betegre vetítve igazolni - nyilatkozta lapunknak Nékám Kristóf, a Magyar Allergológiai Társaság elnökhelyettese. A bírói gyakorlat - legalábbis Amerikában - már nem fogadja el azt az ellenérvet, hogy miért éppen annál a betegnél lenne felelős az adott kártékony anyag. A dohánycégekkel szembeni pereknél már 15 éve elfogadott a közvetlen bizonyítékra alapozott felvetés s a felelősség megállapítása.(K. J. V.)

(2007.09.12. 10:03)

Népszabadság - Népszabadság

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet felől tovább csökken a felhőzet, így általában derült, napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a déli határszélen lehetnek felhősebb területek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik erős széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!