Bizonyítottan biztonságos a COPD elleni gyógyszer

A tiotropium hatóanyag teljesen biztonságos, az eddigi félelmek alaptalanok, tehát a szer nem növeli a bármi okból bekövetkező, vagy a szív- és érrendszeri eredetű halálozás gyakoriságát - derült ki egy 4 évig tartó nemzetközi vizsgálatból.

COPD

Prof. dr. Marc Decramer, a leuveni egyetem Pulmonológiai Klinikájának igazgatója, a nemzetközi UPLIFT vizsgálat vezető kutatója kijelentette, hogy a placebo-kontrollos, véletlen besorolásos, kettős-vak klinikai vizsgálatok biztosítják a gyógyszerek biztonságossági profiljára vonatkozó legátfogóbb és legerősebb bizonyítékot, több ezer COPD-ben szenvedő beteget hosszú ideig kezeltek tiotropiummal és ennek során szigorúan értékelték a biztonságosságot és hatékonyságot.

A világ 37 országából 5993 beteg vett részt a kutatásban, az eredmények kiértékelés után állítható, hogy a tiotropium nem emeli a halálozás, a kardiovaszkuláris halálozás, a miokardiális infarktus és a stroke kockázatát. Ezen túl a súlyos kardiális és a súlyos alsó légúti mellékhatások összesített elemzése is arra utal, hogy tiotropium mellett csökken az ezeket a szervrendszereket érintő súlyos mellékhatások kockázata.

A biztonságosságot standardizált mellékhatás-jelentő rendszeren keresztül szorosan ellenőrizték. Egy független adat- és biztonságosság-ellenőrző bizottság tekintette át a vizsgálat alatt az adatokat, és egy független bizottság állapította meg az esetleges halál primér okát.

Nem volt arra utaló bizonyíték, hogy a vizsgálat során emelkedett volna a halálozás kockázata.

A vizsgálat összes biztonságossági és hatékonysági adatát az Európai Tüdőgyógyász Társaság (ERS) következő éves kongresszusán, Berlinben 2008 október 5-én mutatják be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?