Beperelte a fővárost egy budapesti, mert asztmás lett

Próbapert indított a Fővárosi Önkormányzat ellen egy budapesti lakos, mert a levegő szennyezettsége miatt lett asztmás.

Lukács András, a próbapert támogató Levegő Munkacsoport elnöke az InfoRádióban elmondta: a per indítója a közlekedés, a közlekedési eszközök által kibocsátott szennyezőanyagok miatt lett beteg.

Szerinte mindezért az útfenntartó, azaz a Fővárosi Önkormányzat a felelős. Azt akarja elérni, hogy tiltsák el az önkormányzatot a további károkozástól.

A munkacsoport elnöke hozzátette: a világon számos példa van arra, hogy hasonló perek után tömegesen fizettek kártérítést az embereknek. A többi mellett Japánban vagy az Egyesült Államokban fordult elő ilyen eset.

Lukács András szerint az önkormányzat már elfogadott egy intézkedési tervet a légszennyezettség csökkentésére, ennek végrehajtását azonban folyamatosan tologatják.

A nagyvárosban sem lesz mindenki allergiás

Elsősorban anyai ágon öröklődnek azok a gének, amelyek bizonyos környezeti tényezők, például légszennyezettség hatására az allergiáért és az asztmáért felelősek - mondta a főváros ellen indított per kapcsán a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt-és Immunbiológiai Intézetének igazgató-professzora.

Falus András akadémikus ugyanakkor hangsúlyozta: még a hajlamosító gének jelenléte esetén is a nagyvárosi levegő fontos, de nem kizárólagos oka az asztma kialakulásának.

A professzor elmondta azt is, hogy nem lehet élesen elkülöníteni egymástól a környezeti és a genetikai tényezőket.

Ráadásul az sem egyértelmű, hogy az örökletes hajlamok révén kialakulnak-e a betegségek, az pedig teljesen egyénre szabott, hogy mi váltja ki a kórt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet felől tovább csökken a felhőzet, így általában derült, napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a déli határszélen lehetnek felhősebb területek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik erős széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!