Asztmát okoz a hőszigetelés

Azok, akik energiatakarékos házakban élnek, inkább ki vannak téve az asztma veszélyének.

Mind több állami támogatás jár a lakások energiatakarékossá, környezetkímélőbbé tételére szerte Európában. Ugyanakkor brit tudósok egy tanulmányban arra figyelmeztetnek, hogy ezek a lakások megnövelik az asztma kialakulásának kockázatát, így ennek elkerüléséhez a szokások megváltoztatására lesz szükség. Nagy-Britanniában az egyik legmagasabb a világon az asztmában szenvedők száma - olvasható a Medical News Today honlapján.

A vizsgálat készítői egy szociális lakásokat közvetítő társasággal együttműködve 700 ingatlant vizsgáltak meg Cornwall tartományban. Az eredmények azt mutatták, hogy az energiatakarékos lakásokban élőknél megnő az asztma kialakulásának a kockázata ; abban az esetben pedig, ha a lakásban penész is jelen van, a betegség kockázata a duplájára nőtt.

Jó tudni Magyarországon az össznépesség 2-3 százalékát érinti az asztma. Gyermekek között a gyakoriság országosan még nem éri el az egy százalékot, de a betegek száma folyamatosan nő. A kezeletlen légúti allergiások 20-40 százaléka idővel asztmás lesz. A betegség tüneteinek, kezelési lehetőségeinek leírását itt találja! - A korszerű, energiatakarékos otthonokkal pénzt spórolunk, és a környezetünket is kíméljük. A vizsgálat azonban új veszélyekre hívja fel a figyelmet, és arra mutat, hogy a lakóknak meg kell változtatniuk alapvető szokásaikat. Azon dolgozunk, hogy olyan lehetőségekkel ismertessük meg a lakókat, amelyek segítenek kiküszöbölni ezeket az újabb veszélyeket - mondta el az ingatlantársaság egyik munkatársa.

A rossz szellőzés miatti penész okozhat asztmát

A rossz szellőzés miatti penész okozhat asztmát. Fotó: Getty Images A kiválóan hőszigetelt lakásokban megnő az asztma kockázata. Különösen igaz ez azokra az otthonokra, ahol a spórolás miatt nem fűtenek és nem is szellőztetnek kellő mértékben. Így - például a lakásban szárított ruháknak köszönhetően - egy páradús, hűvös és nyirkos környezet jön létre, amely kedvez a penészgombáknak, illetve más fertőzéseknek, kórokozóknak (baktériumoknak és poratkáknak). Ezek pedig közrejátszhatnak az asztma kialakulásában, illetve rosszabbodásában.

Veszélyben a gyermekek

Különösen megnő az asztma kialakulásának a veszélye azokban az otthonokban, ahol gyér szellőztetés mellett gáztűzhelyt használnak. Egy Oregonban készült vizsgálat szerint azokban a lakásokban, ahol gáztűzhely van, de nincs szellőzés, az asztma és a zihálás gyakoribb, mint ott, ahol van szellőzés. Ebből a tanulmányból az derült ki, hogy azok a gyerekek, akiknél otthon gáztűzhely van, és megoldott a szellőzés, 32 százalékkal kevésbé hajlamosak az asztmára, mint azok a gyerekek, akiknek az otthonában nincs megoldva a szellőzés. A bronchitis (hörgőgyulladás) előfordulása a jól szellőző otthonokban élő gyerekek esetében 38 százalékkal kisebb, mint azoknál, ahol nincs szellőzés a gáztűzhely mellett.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.