A kosz nagyon hatásos a depresszió ellen

Az immunrendszer aktivizálása segíthet a depresszió elleni harcban. Erre jöttek rá brit kutatók, amikor egereket kezeltek egy baktériummal, amely általában a földben található.

A Die Welt című német lap összeállítása szerint a baktérium már rákbetegeknél is meglepően jó reakciókat váltott ki. A páciensek életét nem hosszabbította meg ugyan, de jelentősen javította életminőségüket. A német újság a Neuroscience című szaklap tanulmánya alapján ismerteti a bristoli egyetem kutatócsoportjának tanulmányát. A brit tudósok egereket kezeltek a Mycobacterium vaccae-val, és a kísérlet hasonló hatást okozott, mint az antidepresszáns gyógyszerek. "Az eredmények alátámasztják azon feltételezésünket, hogy a rossz állapotban lévő immunrendszer miatt az emberek hajlamosabbak az olyan mentális megbetegedésekre, mint a depresszió" - mondta Chris Lowry, a projekt vezetője. Ez a baktérium a jelek szerint képes helyreállítani az immunrendszer egyensúlyát, és elősegíti az agyban a szerotonin termelését. Ennek az anyagnak a hiánya az egyik oka a depresszió megjelenésének. A baktérium Afrika egyes részein a szennyezett ivóvízben felbukkanva védelmet nyújtott a lakosságnak a tuberkulózis ellen, de a kutatók sikereket értek el az allergia és az asztma gyógyításában is a mikrobával. Ezeket az eredményeket látva el kell gondolkodni azon, hogy nem kell-e több időt tölteni a piszokban

(2008.01.30. 10:43)

VG - Világgazdaság

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?