A béta-blokkolók segíthetnek a krónikus légúti betegeken

A Dundee-i Egyetem munkatársai a szívbetegségben bevett béta-blokkolókat előnyösnek találták a krónikus légúti betegségekben szenvedők kezelésében.

COPDA British Medical Journal oldalain közölt tanulmány fókuszában a krónikus légúti betegségek kezelése volt. Ez a csoport olyan betegségeket foglal magába, mint az idült hörghurut és a tüdőtágulat. A kutatók megállapították, hogy a béta-blokkolók csökkentik a halálozási arányt, a kórházi ellátás szükségességét és a betegség fellángolását olyan betegekben, akik már használták a szokásos inhaláns gyógyszereket.

A béta-blokkolókat régóta sikerrel alkalmazzák szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőkön, azonban használatát eddig kerülték krónikus légúti betegek esetén, az esetleges légzésre gyakorolt mellékhatások miatt. Azonban jelen kutatás bebizonyította, hogy a szer ilyen nem kívánt mellékhatást nem okoz, sőt a hagyományos spray-k mellett alkalmazva igen pozitív hatással rendelkezik.

A vizsgálatot vezető Brian Lipworth professzor és több más intézményből kikerülő munkatársai szerint a vizsgált szer nemcsak olcsó, de mivel más betegségekben már használatban van, könnyen elérhető. Mindazonáltal a kutatók még nem tartanak ott, hogy egyedül krónikus légúti betegségekre tiszta szívvel ajánlják a szert, azonban annak sem látják akadályát, hogy a krónikus légúti betegség kizáró tényező legyen a béta-blokkoló alkalmazásában, amennyiben más javallat fennáll.

A kutatók a vizsgálatot mintegy 6 ezer krónikus légúti betegségben szenvedő egyén bevonásával végezték.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.