Nő a vakok száma

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerint jelentősen nőnek a vakok és gyengénlátók életfeltételeit javító támogatások.

Október 15. a fehér bot világnapja

Czibere Károly a Vakok Állami Intézete Rehabilitációs Telephelyén nyitotta meg a Fehér bot napjához kapcsolódó idei rendezvénysorozatot. Az államtitkár elmondta, a rehabilitációs tevékenység támogatása jövőre 100-ról 120 millió forintra, 20 százalékkal emelkedik. A segítőkutya-programra jövőre 25 helyett 45 millió forintot szánnak. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének költségvetési támogatását pedig a kormány 2018-ban 195 millió forintra emeli.

A fehér bot világnapja Október 15-e az ENSZ döntése értelmében 1969 óta a fehér bot világnapja . A nemzetközi nap célja, hogy felhívja a figyelmet a vakok és a gyengén látók sajátos helyzetére, hozzájáruljon gondjaik megoldásához, és segítse társadalmi beilleszkedésüket.

A fehér bot világnapja kiváló alkalom, hogy odafigyeljünk a vak és látássérült társainkra
A fehér bot világnapja kiváló alkalom, hogy odafigyeljünk

A hangsúly az akadálymentesítésen

Czibere Károly kiemelte: a fehér bot világnapja kiváló alkalom arra, hogy a társadalom egészséges tagjai odafigyeljenek vak és látássérült embertársaik befogadására, integrációjára.

Közölte azt is, hogy egy uniós pályázaton keresztül 3,3 milliárd forintos támogatást kapnak a család- és gyermekjóléti központok, amelyek a jövőben a látássérült embereknek és családtagjainak segítenek, hogyan gondozzák, támogassák fogyatékkal élő hozzátartozójukat. Az infokommunikációs akadálymentesítést szolgáló négymilliárd forintos keretösszegű uniós program pedig várhatóan 2018 elején indulhat el. Emellett intenzív párbeszédet folytatnak az Országos Fogyatékosságügyi Tanáccsal a látássérültek életfeltételeit javító programokról - tette hozzá.

Nagy Sándor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöke köszöntőjében kiemelte: a sérült emberek beilleszkedését segítő ENSZ-egyezmény elveinek jogalkotói követése Magyarországot Európa élvonalába emelte, ugyanakkor - tette hozzá - a végrehajtásban még akadnak gondok. Ezek megoldásához szükség van a párbeszédre, hogy a jelmondatukban megfogalmazottak tartalmat kapjanak: "Semmit rólunk - nélkülünk!".

Megugrik a vakok száma Háromszorosára , a jelenlegi nagyjából 36 millióról 115 millióra nő a vakok száma 2050-re a világ népességének növekedése és öregedése nyomán - állapították meg a kutatók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra