Így kell használni a kontaktlencséket

A kontaktlencsék rendkívül praktikus megoldást nyújtanak a látásproblémával élők számára. Fontos azonban, hogy megfelelően használjuk ezeket az eszközöket, mert könnyen fertőzések melegágyává válhatnak.

Hány évig hordhatunk probléma nélkül kontaktlencsét? Részletek itt.

Függően a felhasználhatóság idejétől többféle kontaktlencsét is lehet kapni az optikai üzletekben, így a lényegében egyszer használatos napi lencsék mellett akár havi vagy éves termékekhez is hozzájuthatunk. Utóbbiak esetén kiemelten fontos a helyes tisztítás és tárolás, ellenkező esetben ugyanis rendkívül kellemetlen szaruhártyagyulladás is kialakulhat a szembe kerülő kórokozóknak köszönhetően. Legrosszabb esetben akár a szem hátsó részébe is kiterjedő, a látást is veszélyeztető gyulladás léphet fel.

A helytelenül tisztított és tárolt kontaktlencsék nagy bajt okozhatnak
A helytelenül tisztított és tárolt kontaktlencsék nagy bajt okozhatnak

E téren is igaz tehát, hogy jobb megelőzni a problémát, mint kezelni, ha azonban már beütött a baj, mindenképpen forduljunk szemészhez. Az aggodalomra okot adó tüneteket és a kontaktlencsék kezelésének legfontosabb szabályait dr. Szentmáry Nóra foglalta össze.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.