Ez a leggyakoribb gombás fertőzés

A láb bőrének, illetve körmének gombásodása az egyik legelterjedtebb bőrprobléma, és egyben a leggyakoribb gombás fertőzés: minden második ember találkozik vele élete során legalább egyszer!

A lábgomba civilizációs betegség

A lábgomba igazi civilizációs betegség, ráadásul sokkal elterjedtebb, mint hinnénk: a világon minden negyedik embert érint ez a probléma, hazánkban pedig a lakosság 50 százaléka megtapasztalhatja a gombásodás tüneteit élete során legalább egyszer. A gombáknak több százezer fajtája ismert, az ehető vargányától a mérgező galócán át, egészen azokig a szabad szemmel nem is látható apró élőlényekig, melyek a földön, a talajban, a ruhánkon vagy éppen a bőrünkön, a szervezetünk belsejében élnek. Az emberi szervezetben lévő gombák ritkán okoznak nagyobb galibát, ám ha valamilyen okból elszaporodnak, komoly betegségeket is okozhatnak.

Tudjon meg mindent a láb- és körömgomba tüneteitől és kezeléséről!

Betegséget okozó gombából (amelyek az emberre is veszélyesek) nagyjából 150 fajta van, de ezek kilencven százaléka igen ritka. A kórokozó gombákat a mikrobiológusok három fő csoportra osztják: a sarjadzógombákra, a penészgombákra és a bőrön megtelepedő ún. dermatofitonokra.

Ez a leggyakoribb gombás fertőzés
A lábgombát mindhárom gombafajta okozhatja

Ezek – többnyire az Epidermophyton és a Trichophyton fajták – a bőr felső, általában elhalt részein telepszenek meg, és felületi fertőzést okozva a bőrt, illetve a hajat, szőrt, körmöt betegítik meg. A lábgombát mindhárom gombafajta okozhatja; van, amikor csak az egyik van jelen, ám olyan eset is előfordulhat nagy ritkán, hogy mindhárommal meg kell küzdenünk a betegség kezelése során.

A dermatofiton gombák

A dermatofiton gombák a hajon, a bőrön és a körmökön jelentkező gombák, nem terjednek mélyebbre a szervezet szöveteiben. Leggyakrabban úgy kaphatjuk el őket, hogy már „fertőzött” tárgyakkal érintkezünk. Nagyszerűen megélnek ruhákon, textíliákon, törülközőkön, cipők belsejében, csempén, kozmetikai eszközökön, zuhanyzók és kádak belsejében. Ezek okozzák a lábgombás esetek legnagyobb részét.

A sarjadzó gombák

A sarjadzó gombák szintén a bőrön és körmökön nőnek. Általában minden ember szervezetében megtalálhatók, ám bizonyos esetekben – így betegség, antibiotikum-szedés vagy fogamzásgátló hatására – elszaporodhatnak.

A nondermatofit gombák

A nondermatofit gombák – penészgombák – nem a bőrön élnek, és általában nem terjednek át egyik emberről a másikra. Sajnos általában igaz a gombák mindhárom formájára, hogy rendkívül rugalmasak, könnyen terjednek a testnedvekkel is, így a gombás betegségek ritkán korlátozódnak egyetlen szervre. Így ha valaki észleli magán a fertőzést, tanácsos egy, az egész testre kiterjedő vizsgálatot végezni, nem jelentkezett-e másutt is a megbetegedés.

A gombafertőzéseket általában aszerint osztályozzák, hogy honnan indulnak ki, illetve a láb mely területeit érintik. A fertőzés leggyakrabban a lábujjak közötti részt, a köröm alatti részeket, a körömágyat és a körmöt magát érinti. Súlyosabb esetben a fertőzést átterjedhet a talpra, illetve a talp oldalsó részére. Amennyiben a gombásodást nem kezelik megfelelően, a lábról a test többi részére is átterjedhet!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet felől tovább csökken a felhőzet, így általában derült, napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a déli határszélen lehetnek felhősebb területek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik erős széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!