Lupusz: ezért fontos a fényvédelem

Nem mindegy, milyen fényvédőt használnak a betegek, de a ruházatukat és a gyógyszereiket illetően is vannak lényeges, a témához kapcsolódó tudnivalók.

A szisztémás lupusz az egész szervezetet érintő autoimmun betegség. A betegek jelentős hányada fényérzékeny, az UV-sugarak 40-70 százalékuknál súlyosbítják a tüneteket. Dr. Kádár János immunológus, az Immunközpont főorvosa a fényvédelem fontosságára hívta fel a figyelmet.

"A lupusz tett azzá, aki vagyok" Ahhoz, hogy egy "külső szemlélő" is minél jobban megértsen, megismerjen egy adott betegséget, kiemelten fontos, hogy az érintettek megnyíljanak, és elmondják, milyen együtt élni az adott kórral. Egy külföldi oldal négy lupuszos nőt kérdezett a tapasztalataikról, érzéseikről - történetük pedig nem csak a sorstársaknak adhat sokat. Részletek !

Kiütéseket és lázat is okozhat

A szisztémás lupusz eritematózusz (SLE) krónikus autoimmun betegség, mely a belső szervek gyulladását és különböző mértékű károsodását okozhatja. Tünetei közé tartozhat a szimmetrikusan jelentkező, jellemzően a kisebb ízületeket érintő gyulladás, a láz vagy hőemelkedés, és a laborvizsgálatok is különböző eltéréseket mutathatnak. A legjellemzőbb szimptóma mégis az arcon megjelenő, pillangó alakú bőrpír. Hasonló tünetek a kézfejeken, a körömágyak körül is jelentkezhetnek, melyek a bőr fényérzékenysége miatt, a napfény hatására felerősödhetnek. De az UV-sugarak nemcsak a bőrtünetekre hatnak kedvezőtlenül, hanem a betegek általános állapotát is ronthatják, a tünetek fellángolását okozhatják. Láz, ízületi fájdalom jelentkezhet, a szervezetben zajló gyulladásos folyamatok felerősödhetnek.

A lupuszos betegek nagy része fényérzékeny, így tüneteik romolhatnak a napsugárzás hatására.
A lupuszos betegek nagy része fényérzékeny, így tüneteik romolhatnak a napsugárzás hatására. Fotó: Getty Images

Így védekezzünk a szabadban

A fényérzékenység eltérő fokban jelentkezhet, de a megelőzést minden beteg számára egyaránt javasolják az orvosok. A betegek figyelmét minden esetben felhívják arra, hogy fokozottan ügyeljenek a fényvédelemre. Minimum 30-as vagy annál magasabb faktorszámú fényvédő használata javasolt télen, napsütéses időben is, de az első tavaszi napsugarak megjelenésétől mindenképpen, ha a szabadban tartózkodnak. Lényeges, hogy komplex védelmet nyújtó terméket válasszanak: korábban úgy tartották, hogy a lupuszos betegekre csak a bőrégést okozó UV-B-sugarak jelentenek veszélyt, mára azonban bebizonyosodott, hogy az UV-A- és UV-B-sugarak egyaránt súlyosbíthatják a tüneteket. Ne feledjük, hogy a napvédő krémeknek legalább fél órára van szükségük ahhoz, hogy hatásukat kifejtsék, ezért indulás előtt, időben gondoljunk használatukra!

Ruházat és árnyékolás zárt térben

A kiütések, a lupusz bőrtünetei a napnak leginkább kitett testrészeken - arcon,nyakon, mellkason, karokon, kéz- és lábfejeken - jelentkeznek, ezért ezeket a területeket érdemes a ruházattal is védeni a napsugaraktól. Ha munkájuk miatt, illetve egyéb okból a betegek az átlagosnál több időt kénytelenek a napon tölteni, érdemes UV-szűrő tulajdonságokkal bíró darabokkal bővíteni a ruhatárat, hogy a tünetek rosszabbodását elkerüljék. Bizonyos irodai gépek - fénymásoló, a halogén vagy kompakt fénycsövek - is UV-fényt bocsátanak ki működés közben, de az ablak mellett ülve sem lehetnek biztonságban. Az irodában, autóban vagy otthonokban is átjuthatnak a káros sugarak az ablaküvegen, ezért tanácsos árnyékolókat felszereltetni.

A gyógyszerekre is figyelni kell

A szisztémás lupusz nem gyógyítható, de idejében megkezdett kezeléssel az állapotromlás és a szövődmények nagyobb eséllyel megelőzhetők. A betegség kezelésének célja a gyulladásos folyamatok mérséklése, a szervkárosodások megelőzése: erre szteroidok és immunmoduláns szerek szolgálhatnak. Tüneti szerként a bőrpanaszok enyhítésére kortikoszteroidtartalmú krémek javasolhatók. Bizonyos készítmények, gyógyszerek fényérzékenységet okozhatnak, így felerősíthetik a meglévő panaszokat. Érdemes ezért erről minden esetben a kezelőorvossal konzultálni. Említsük meg azt is, ha korábban nem tapasztaltuk, de most úgy érezzük, hogy a fény is ront az állapotunkon. Ilyen esetekben akár a gyógyszer cseréje is megoldást jelenthet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol meg is erősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon helyenként esetleg viharos közeli lökésekre is számíthatunk.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.