Igyon egy feketét és éljen tovább!

Azok az idősebb felnőttek, akik naponta legalább három csésze kávét isznak, 10 százalékkal kisebb valószínűséggel halnak meg a gyakori halálokok következtében - derítették ki amerikai kutatók.

Az eredmény azokra az 50 és 71 év közötti felnőttekre vonatkozik, akik koffeines vagy koffeinmentes kávét isznak. A kávéivás a szív-érrendszeri megbetegedések, a légzőszervi megbetegedések, a stroke, a diabétesz, a fertőzés, a sérülés és baleset okozta halálozás kockázatának csökkenésével áll összefüggésben. A kutatók ugyanakkor beismerték, egyelőre nem tudják, hogyan váltja ki a kávé ezt a jótékony egészségügyi hatást, és az eredmények nem bizonyítanak ok-okozati összefüggést.

A legfrissebb számában megjelent tanulmány vezető szerzője, Neal Freedman azt is hangsúlyozta, hogy megfigyeléses tanulmányról van szó, vagyis egyszerűen megkérdezték a résztvevőket, mennyi kávét fogyasztanak, aztán utánkövették őket. A kávéfogyasztás azonban a szakértő szerint csak egyike azon tevékenységeknek, amelyeket az emberek végeznek.

A kávé számos különféle viselkedéssel is összefüggésben áll, ezért nem lehet tudni, milyen más tényező befolyásolhatja a kimutatott összefüggés. A kávéfogyasztók például gyakran dohányoznak, és a kutatók eleinte azt tapasztalták, hogy a kávéivókra a halálozás magasabb kockázata leselkedik. Az ellenkező összefüggést csak akkor mutatták ki, amikor levonták az egyenletből a dohányzást.

A kutatás során körülbelül 400 ezer férfit és nők vizsgáltak 1995-96-ban. Az alanyokat megkérdezték kávéfogyasztási szokásaikról, majd 2008-ig, illetve halálukig nyomon követték őket. Az eredmények azt mutatták, hogy már napi egyetlen csésze kávé is a halálozás csökkent kockázatával, különösen a napjainkban gyakori halálokok okozta halálozás alacsonyabb kockázatával áll összefüggésben. Az egyetlen kivétel az, hogy a kávéivás nem okozza a rák okozta halálozás kockázatának csökkenését nőkben, és a férfiakra rák okozta halálozására is csak jelentéktelen hatást gyakorol.

Freedman hozzátette, hogy a védőhatás a napi egynél több kávét fogyasztókban volt a legnagyobb. A kutató szerint a továbbiakban a kávé különböző összetevőit kell vizsgálni. Az ital ugyanis a koffeinen kívül ezer különféle összetevőt és antioxidánst tartalmaz, melyek némelyike jótékony hatású lehet, mások nem.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos idő várható fátyolfelhőkkel, de a délnyugati, déli tájakon tartósabban felhős maradhat az ég. A reggeli órákban a nyugati határ mentén még előfordulhat kisebb eső, zápor, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet sokfelé kísérhetik élénk, olykor erős széllökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!