Beültetett eszköz jelzi a szívroham közeledtét

Bár széles körben terjesztett kampányok hívják fel az emberek figyelmét a szívroham jól felismerhető előjeleire, már több mint tíz éve nem javul a helyzet, és továbbra is átlagosan három óra telik el a tünetek jelentkezése és a kórházba érkezés között.

Az Egyesült Államokban a szívrohamot elszenvedők több mint harminc százaléka még azelőtt meghal, hogy orvosi segítséget kaphatott volna. Annak ellenére, hogy széles körben terjesztett kampányok hívják fel az emberek figyelmét a szívroham jól felismerhető előjeleire, már több mint tíz éve nem javul a helyzet, és továbbra is átlagosan három óra telik el a tünetek jelentkezése és a kórházba érkezés között.

A fenti adatok fényében, hamarosan igen nagy jelentősége lehet annak az Angel Med Guardian névre hallgató beültethető orvosi eszköznek, melyet Mary Carol Day és Christopher Young mutatott be az Ergonomics in Design című lapban megjelent tanulmányukban. Amennyiben a klinikai kísérletek sikerrel zárulnak, ez az eszköz alkalmas lesz arra, hogy viselőjét időben riassza a közelgő szívrohammal kapcsolatban.

A beültetett eszköz révén a páciens veszély esetén három különféle riasztást kap: az eszköz vibrál, hangot ad ki és vizuális jelet is kibocsát. Nagy előnye, hogy mivel beültetik a betegbe, nem lehet otthon felejteni, a vibrálásnak köszönhetően pedig akkor is észlelhető a jelzés, ha a réteges öltözködés miatt hallani vagy látni nem lehet a figyelmeztető jeleket. További előnye még az eszköznek, hogy két különböző szintű riasztást képes leadni. A magasabb prioritású riasztás estén a betegnek nagy valószínűséggel már szívrohama van, ezért azonnal hívnia kell a mentőket, az alacsonyabb prioritású jelzés esetében pedig 48 órán belül fel kell keresnie egy orvost.

A mellkasba beültetett riasztó mérete nem nagyobb egy pacemakernél , mellé pedig jár egy külső eszköz, amely a riasztó hang- és fényjelzést adja ki. A tesztközönség elégedett a termékkel, könnyen képesek voltak felismerni a különböző prioritású jelzéseket, és annak megfelelően cselekedtek. Day úgy véli, amennyiben az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrzési Hivatala (FDA) hozzájárul az eszköz kereskedelmi forgalomba hozatalához, még további fejlesztések is történhetnek rajta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.