A visszerekről nem is tudunk, amíg jól működnek

Ez a testünk egészséges működése szempontjából legalább annyira fontos funkció, mint az oxigénban gazdag vér szállítása a szövetekhez, így különösen érdemes felfigyelni az esetleges működési rendellenességek első jeleire.

Mindenki "visszeres"

Amikor valaki a visszerességére panaszkodik, akkor többnyire a lábán megjelenő, kiöblösödött, megvastagodott erekre, esetleg a lilás színű, pókháló finomságú erezettségre gondol. Valójában természetesen mindenkinek vannak "visszerei", hiszen maga a szó a szervezet szöveteiből, sejtjeiből visszafelé áramló vért szállító erekre, a vénákra utal. Ezek az erek gyűjtik össze a test különböző részeiből az oxigénben szegény, szén-dioxidban gazdag vért és szállítják a szív felé. A legkisebb átmérőjű, ún. hajszálerek fokozatosan szélesedő átmérőjű erekbe torkollnak, gyűjtő- vagy vivőerekbe, visszerekbe ömlenek, majd mindez két nagyéren keresztül éri el a szív jobb pitvarát.

Míg az ütőerekben, vagyis az artériákban a vért az érfal izomműködése továbbítja, a visszerekben kisebb nyomással, passzívan áramlik, ráadásul a gravitáció hatásával is meg kell küzdenie. A vénát belül kisebb szakaszokra osztó, csapóajtószerű kis tasakok, hártyás szerkezetű billentyűk gondoskodnak arról, hogy a vér csak felfelé áramolhasson, ezek akadályozzák meg a vér visszafolyását. A visszerek fala vékony, és kevés rugalmas szövetet tartalmaz. Az erekben lévő vér, mint folyadékoszlop, nagy nyomást gyakorol az érfalakra (a lábakban, álló testhelyzetben ennek a folyadékoszlopnak a magassága meghaladhatja az egy métert is), ami bizonyos körülmények között kitágíthatja az érfalakat. Ha az érfalak öröklött gyengesége vagy a rájuk nehezedő tartós nyomás miatt a vénák fala annyira kitágul, hogy a billentyűk már nem képesek tökéletesen elzárni a vér visszafolyását, akkor következik be a visszaáramló vér által a vénák kiöblösödése, kitágulása.

A lábunk jelez először

A vénabillentyűk elégtelen működése általában a láb visszereinél mutatkozik meg először, hiszen itt a legnagyobb a vér gravitációs nyomása, itt következik be először a vér visszafolyása, pangása, a vénák megnyúlása. A visszérbetegség első jele lehet, hogy a beteg gyakran fájdalmasnak, nehéznek, nyugtalannak érzi a lábát, estére a szokottnál is jobban elfárad. A betegség előrehaladására utal, ha be is dagad a boka, a lábszár, vagy a lábon a bőr érzékenyen megfeszül, olykor viszket is.

Később ez a duzzanat már állandósul, napközben is érezhető. A visszerek kitágulása legelőször általában a lábszár, néha a térd és comb belső részén látható: az addig láthatatlan vénák egy részén tapinthatóan kidudorodó, vastag, kanyargó tágult érszakaszok mutatkoznak. Fájdalmatlan elváltozásként megjelenhetnek az ún. seprűvénák, vagyis a szerteágazó, egy milliméternél vékonyabb hajszálértágulatok és a lábszár és a comb hátsó-külső részén az ún. retikuláris vénatágulatok, amelyek nem domborodnak ki, csupán kéken átsötétlenek a bőrön. Ezekre hajlamosak a betegek pusztán kozmetikai problémaként tekinteni, pedig valójában ezek is a vénás rendszer kóros elváltozására utalnak.

A visszérbetegség Magyarországon meglehetősen gyakori, egy 2011-ben befejeződött nemzetközi vénás szűrőprogramban a magyar családorvosok által leszűrt páciensek 61 százalékánál találtak a vénás rendszer elégtelenségére utaló látható elváltozásokat. A megkérdezettek további 19 százalékánál látható jele még nem volt a betegségnek, de a fájdalmas panaszok már jelentős problémát okoztak. Sajnos, sokan a kezdeti tünetekkel még nem fordulnak orvoshoz, pedig a korai felismeréssel és az időben elkezdett komplex terápiával meg lehetne akadályozni a súlyosabb (a vér pangásával, gyulladásokkal, vérrögképződés veszélyével, a vénás keringés károsodásával járó) formák kialakulását, a krónikus visszérbetegség okozta szövődményeket. A kezdeti visszeres panaszok időben elkezdett kezelése tehát nagyon fontos, amihez megbízható segítséget nyújtanak a venoaktív gyógyszerek.