A cukorbetegség más súlyos kórok előszobája

A megvizsgáltak közül minden hetedik ember cukorbeteg, vagy azt megelőző állapotban van - ez az aggasztó adat derült ki abból a nagyszabású vizsgálatból, amely a diabétesz által fenyegettek arányát mérte fel Magyarországon. A Magyar Diabetes Társaság elnöke, dr. Winkler Gábor professzor szerdán a Magyar Tudományos Akadémián tartott szimpóziumon ismertette a minden korábbinál kiterjedtebb, kockázat alapú diabétesz szűrés eredményeit. Hétszáz háziorvos segítségével összesen mintegy hetvenezer felnőttön végezték el ezt a szűrővizsgálatot, amely a családi anamnézisre és a jelen egészségi állapotra vonatkozó FINDRISK kérdőív kitöltéséből, majd, ha ez fokozott rizikót jelzett (12 pontnál magasabb értéket mutatott), laboratóriumi vércukor vizsgálatból állt.

- A kardiovaszkuláris betegségek vezető halálokot jelentenek Magyarországon, ezeknek pedig "előszobája" a cukorbetegség, a gyakran hozzá kapcsolódó mozgáshiány, a magas vérnyomás és elhízottság mellett. Ezért az eddig is gyakorolt "onkológiai éberség" mellett "diabetológiai éberségre", a cukorbetegséggel kapcsolatban nagyobb odafigyelésre van szükség - hívta fel a figyelmet dr. Jávor András, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közigazgatási államtitkára.

Az először Finnországban alkalmazott kérdőívet hetvenezren töltötték ki, közülük több mint 28 ezren bizonyultak magas kockázati csoportba tartozóknak. Az ezután elvégzett vércukorszint-mérések igazolták a teszt eredményét: közel 47 százalékuknál derült fény valamilyen szintű anyagcserezavarra, vagyis addig fel nem fedezett glukóz-intoleranciára, cukorbetegségre vagy azt megelőző állapotra.

A szűrőprogram célja a lakosság teljes körű, rendszeres, kötelező diabétesz szűrésének előkészítése volt, és az eredmények megerősítették: Magyarországon indokolt, szükséges a háziorvosi vizsgálatok részévé tenni ezt a kockázat-alapú szűrővizsgálatot.

Kiss Éva

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.