Hallókészülékkel, természetesen (x)

A statisztikai adatok szerint a világon minden tizedik ember él együtt a hallássérülés valamilyen formájával. Magyarország lakosságának egytizede, azaz nagyjából egymillió ember nagyothalló. Elgondolkodtató adat, hogy ebből alig két-háromszázezer ember vizsgáltatta ki és kezelteti is hallásproblémáját.

Hangélményeink százai, ezrei fel sem tűnnek

Csak akkor döbbenünk rá, milyen fontos szerepet tölt be a hallás az életünkben, amikor már jócskán segítségre szorulunk. A hallásvesztés általában lassan, szinte észrevétlenül alakul ki. A legtöbb hallásprobléma a belsőfül károsodásaira vezethető vissza, az idegi hallásvesztés leggyakoribb oka a természetes öregedési folyamat, de a zaj, a fertőzések, sérülések is befolyásolják. Ezek mellett olyan egészségügyi-életmódbeli tényezők is meghatározzák, mikor és hogyan változik hallásunk minősége, mint a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a keringési zavarok vagy a dohányzás. Ugyanígy sokat árthatunk füleinknek a stresszel, szorongással is.

hallókészülék, hallásromlás

Az időskorúak szellemi leépüléséért és elszigetelődéséért a hallás gyengülése nagyban felelőssé tehető. Ezt támasztja alá a kutatási eredmény is, amely nemrég kapcsolatot mutatott ki a halláskárosodás és a demencia, azaz az időskori elbutulás között. A kutatások azt is igazolták, hogy a demenciával élők között harminc százalékkal jobb a memóriájuk azoknak, akik hallókészülékkel élnek. Ők valószínűleg nem fáradnak el abban, hogy feszülten figyelik környezetüket, és próbálják értelmezni, kitalálni, mit is kellene hallaniuk.

Hallásunk csökkenésével párhuzamosan megtanulunk egyéb érzékszerveinkre támaszkodni - így például gyakori, hogy a hallássérült elkezdi figyelni a beszélő szájmozgását. Jellemző az is, hogy az érintettek maguk is hangosabban beszélnek, hiszen saját magukat sem hallják, nagyobb hangerővel nézik a TV-t, és előfordulhat, hogy kevesebbet használják a telefont, lemondják a társasági programokat, ahol a zajos környezet miatt állandóan vissza kellene kérdezniük. Ahogyan kevesebbszer tudnak bekapcsolódni a beszélgetésekbe, egy idő után úgy érzik, ignorálják őket, elszigetelődnek, esetleg depressziósak is lesznek. Pedig ennek nem kell feltétlenül így lennie!

Ha észleli a problémát, forduljon szakemberhez!

Sokan amint észlelik a problémát, megpróbálják elfedni, ám ezzel nem tesznek jót sem magunknak, sem környezetüknek. Hosszú évek telnek el, mire valaki szakszerű segítséghez folyamodik. Ám ha sorra vesszük, hány esetben szükséges a jó hallás - a biztonságos közlekedéshez, családi vagy társas összejöveteleken, színházban, templomban, zajos étteremben -, akkor könnyen beláthatjuk, hogy már az első árulkodó jeleknél érdemes bejelentkezni hallásvizsgálatra. A hallásvesztés folyamata megfelelő kezeléssel megállítható, szinten tartható, a további romlás pedig megelőzhető! Persze, sok múlik azon, hogy a számunkra legmegfelelőbb készüléket találja meg a hallásgondozó szakember, és hogy mi magunk is türelmesek legyünk, amíg megszokjuk vele a mindennapokat.

Adjunk időt magunknak, és higgyünk benne, hogy még ha időbe telik is megbarátkozni az új helyzettel, hallókészülékünk segítségével hamarosan visszakaphatjuk örömteli tevékenységeinket, kapcsolatainkat!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +9 °C
Minimum: +2 °C

Többnyire erősen felhős, északkeleten nagyobb területen borult idő várható, de hosszabb szakadozásokra is van esély - előbb nyugaton, délnyugaton, majd az idő előrehaladtával főleg az ország középső, északnyugat-délkelet tengelyének szélesebb sávjában. Helyenként párássá, ködössé válhat a levegő. Főként a nyugati, délnyugati vidékeken, valamint az északkeleti harmadban időszakosan előfordulhat kisebb eső, zápor. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.Késő este 1 és 6 fok közötti értékekre lehet számítani. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!