Zika-vírus: ezekbe az országokba jobb nem utazni

Az Országos Epidemiológiai Központ nemzetközi kapcsolatrendszerén keresztül tájékoztatást kapott arról, hogy több európai polgárt is megfertőzött a Zika-vírus dél-amerikai, illetve dél-ázsiai útja során. Mely országokban nagy a kockázat?

Németországban két ilyen esetet diagnosztizáltak, az utazók 2015 decemberében Haitin jártak. Hollandiában hat Suriname-ból hazatért utazónál igazolták a fertőzést. További egy esetre Finnországban derült fény, a beteg a Maldív-szigeteken fertőződött meg 2015 júniusában. Egy dán férfi kéthónapos dél-amerikai körútján fertőződött.

2014 decembere óta az Egyesült Királyságban 5 importált esetet regisztráltak, a betegek Kolumbia, Guyana/Suriname, illetve Mexikó/Venezuela területén fertőződtek. A fertőző betegség behurcolásának kockázata Magyarországra rendkívül alacsony, de nem zárható ki. Hazánkban a járványügyi felügyeleti rendszerben még nem szereztek tudomást Zika-vírus fertőzésre gyanús megbetegedésről.

Három britnél mutatták ki a Zika-vírust, akik korábban Kolumbiában, Suriname-ban, illetve Guayanában jártak. A kórokozó elsősorban a magzatokra veszélyes. Kattintson! Brazíliában a Zika-vírus fertőzéssel térben és időben összefüggően nagyszámú microcepháliával született újszülöttet regisztrálnak. A betegség megelőzésére nem áll rendelkezésre védőoltás, nincs célzott terápia.

Az index.hu információi szerint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a Zika-vírus gyors terjedése miatt válságcsoportot állított fel, és a szakértők jövő hétfőn eldöntik, hogy globális fenyegetésként kezeljék-e a zikát.

Várandósok védekezzenek a szúnyogcsípés ellen

Ahogyan korábban megírtuk , az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) 2016. január 21-én frissítette ajánlását a Zika-vírus fertőzéssel érintett területre utazók számára. Az ÁNTSZ – az ECDC ajánlásával egybehangzóan – valamennyi külföldre készülő várandós, illetve gyermekvállalást tervező nőnek javasolja, hogy elindulás előtt tájékozódjanak arról, hogy a célország érintett-e a Zika-vírus járványban.

Ha a célországban a vírus intenzíven terjed vagy szórványos megbetegedéseket észleltek, vegyék fontolóra az utazás elhalasztását (különösen az első esetben).

Az elmúlt 2 hónapban világszerte 23 országból jelentettek helyi eredetű Zika-vírus fertőzéseket. A 2016. január 19-i adatok szerint:

  • Dél-Amerikában Bolívia, Brazília, Ecuador, Francia Guyana, Guyana, Kolumbia, Paraguay, Suriname, Venezuela;
  • Közép-Amerikában El Salvador, Guatemala, Honduras, Mexikó, Panama;
  • a Karib-térségben Barbados, Guadeloupe, Haiti, Martinique, Puerto Rico, Saint Martin;
  • a Csendes-óceáni térségben a Szamoa-szigetek;
  • továbbá Thaiföld és a Zöld-foki Köztársaság érintettek

Az aktuális járványügyi helyzetről az ÁNTSZ, illetve az Országos Epidemiológiai Központ honlapján található további tájékoztatás.

Aki a fentiek mérlegelését követően úgy dönt, hogy a térségbe utazik, fordítson kiemelt figyelmet a szúnyogcsípések megelőzésére. A Zika-vírus terjedéssel sújtott országokban a fertőződés elkerülésének egyedüli módja a szúnyogcsípés elleni védekezés. Az egyéni védekezés jelentősége kiemelten fontos a várandós, illetve gyermekvállalást tervező nők esetében.

Az immunbetegségben vagy súlyos krónikus betegségben szenvedő, illetve kisgyermekkel utazók indulás előtt tájékozódjanak a használható szúnyogriasztó szerekről és az egyéb megelőzési lehetőségekről. A szúnyogok elleni védekezés mind beltéren, mind kültéren fontos, különösen napkeltétől napnyugtáig, amikor a szóban forgó betegséget terjesztő szúnyogok leginkább csípnek:

  • Használjanak szúnyogriasztó szert a gyártó utasításának megfelelően. DEET (diethyltoluamide) hatóanyag-tartalmú riasztó 3 hónapos kor alatt nem ajánlott, de várandós nők használhatják az alkalmazási előírások szerint.
  • Viseljenek hosszú ujjú inget és nadrágot, zoknit és cipőt, különösen a Zika-vírust hordozó Aedes szúnyog aktív időszakában (nappal).
  • Aludjanak, pihenjenek szúnyoghálóval ellátott vagy légkondicionált helyiségben, ennek hiányában használjanak az ágyra rögzíthető szúnyoghálót nappal is.

Amennyiben az érintett területről visszatérőknél, láz, kiütés, fejfájás, kötőhártya-gyulladás vagy ízületi fájdalom jelentkezik az érkezést követő három héten belül, forduljanak orvoshoz és említsék meg utazásuk helyszínét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.