Zacher Gábor: a COVID-19 nagyon durva

A koronavírus-fertőzötteket ellátó egészségügyi dolgozók látják, hogy ez a kór mennyire súlyos következményekkel jár. Az őszinte kommunikációnak ezért most rendkívül fontos szerepe van, hiszen az embereknek tudniuk kell, hogy mivel állnak szemben - hívta fel a figyelmet Zacher Gábor toxikológus, mentőorvos.

Az embereknek meg kell érteniük a koronavírus-járvány elleni védekezés fontosságát, ennek érdekében pedig mentálisan fel kell készíteni őket arra, hogy mi várható, hiszen még tele vagyunk bizonytalansággal. Egyebek mellett erről is beszélt Zacher Gábor a Klub Rádiónak adott interjújában.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus egészségügy, koronavírus kockázat, koronavírus veszély, koronavírus kórház,
Az egészségügyi dolgozók látják igazán, mekkora a veszély. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Elfogynak a szakdolgozók

A jelenleg frontvonalban dolgozó orvos egyetért azzal, hogy a halasztható műtéteket későbbi időpontra tolják . Ha nem tennék ezt, akkor egyszerűen elfogynának a szakdolgozók. Mint mondta, helyből, gépből és gyógyszerből valóban van elegendő a koronavírus-fertőzöttek ellátására, dolgozóból azonban nincs. Az intenzív terápiát, a fertőző betegek ellátását és a lélegeztetést pedig nem lehet egy délután megtanulni - hívta fel a figyelmet Zacher.

Nem elégedett az új intézkedésekkel

Koronavírus: mennyit durvulhat a helyzet decemberig? A válaszért kattintson ide!

A szakember egyébként már régóta sürgeti a szigorúbb intézkedések bevezetését az új típusú koronavírus terjedésének megfékezése érdekében. A héten bejelentett új szabályokat úgy kommentálta, hogy az éjszakai kijárási korlátozásnak nincs túl sok értelme, a tilalmat ugyanis nemcsak hajnalra, hanem hosszabb időintervallumra kellene kihirdetni. Az ingyenes parkolás pedig véleménye szerint csak káoszt teremt, főként a fővárosban. Emellett azt is fontosnak tartaná, hogy legalább a középiskolákban átálljanak online oktatásra, valamint visszaállítsák a vásárlási idősávokat.

Ha nem zárjuk be az iskolákat, akkor veszélyben a családi karácsonyozás? A válaszért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet főként a keleti országrészben élénk, néhol erős lökések kísérik. A csúcshőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb.Késő estére 11 és 16 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!