WHO: "nem vagyunk kiszolgáltatva a vírusnak"

Nagyon is valóságossá vált annak a veszélye, hogy az új típusú koronavírus-fertőzés pandémiává, azaz több kontinensre kiterjedő világjárvánnyá növi ki magát - jelentette ki Tedrosz Adamon Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

A koronavírus-járvány még tavaly év végén robbant ki Kínában. Azóta viszont már több mint 100 országban megjelent és világszerte legalább 110 ezer mebert fertőzött meg. "Most, hogy a vírus ennyi országban megjelent, a világjárvány veszélye nagyon is valóságossá vált. Ugyanakkor ez lenne az első pandémia, amelyet ellenőrzés alatt lehetne tartani. A lényeg ugyanis, hogy nem vagyunk kiszolgáltatva a vírusnak" - mondta Tedrosz Adamon Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.

koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, világjárvány, pandémia
Pandémiává válhat a koronavírus-járvány. Fotó: Getty Images

Nagy a baj Olaszországban

Ahogy már olvashatták a HáziPatika.com -on, Olaszországban egy nap alatt 1500 új fertőzöttet és 97 új halálesetet regisztráltak. Az új típusú koronavírus eddig 9172 embert fertőzött meg és 463 áldozatot szedett Olaszországban. Az elhunytak több mint 80 százaléka idős, 70 év feletti személy volt. Jelenleg több mint 4 ezer beteget kezelnek az olasz kórházakban. A készültségi fokozatot már az egész országban a legmagasabb szinte emelték,.

Házi karanténba vonulna? A legfontosabb tudnivalókról itt és itt olvashat.

Közben Ciprus bejelentette a két első megbetegedést, így a koronavírus-járványnak immár mind a huszonhét európai uniós tagállamban vannak fertőzöttje. Szlovákiában hétre emelkedett az új típusú koronavírussal fertőzött emberek száma, Peter Pellegrini kormányfő ezért bejelentette, hogy 14 napra betiltanak minden kulturális és sportrendezvényt. Görögországban pedig már több mint 80 ember kapta el az új típusú koronavírust.

Magyarországon 12 fertőzött van

Ahogy már beszámoltunk róla , újabb három iráni diáknál diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést, így már 12 betegről tudnak Magyarországon. A Dél-Pesti Centrumkórházban elkülönített iráni egyetemisták közül viszont ketten továbbra sem hajlandók együttműködni a karanténszabályok betartásában - közölte Lakatos Tibor, az operatív törzs vezetője hétfőn Mint mondta, az egyetemisták megpróbálták kijátszani a karantén szabályait, és jelenleg is rendőrök jelenlétével tartják fenn a biztonságos elkülönítést a Szent László Kórházban. Közben a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) úgy döntött, hogy innentől az iráni állampolgároknak kiadott, de még fel nem használt vízummal sem lehet beutazni Magyarországra.

Újabb intézkedések világszerte

A koronavírus terjedésének megfékezése érdekében egyre több ország vezet be óvintézkedéseket. Például egészségügyi ellenőrzést vezettek be Lengyelország összes közúti és vasúti határátkelőhelyén, illetve a balti-tengeri kikötőkben is. Három napon belül a nemzetközi vonatokra is kiterjesztik az intézkedést. De ellenőrzések folynak az olasz-osztrák határon is. A csehországi és a magyarországi nyugdíjasotthonokban, valamint a kóházak fekvőbetegosztályain látogatási tilalmat vezettek be, Szlovákiában és Hollandiában pedig több iskolát is bezártak.

Háborús körülmények, extrém stressz, munka kifulladásig: az epicentrumokban dolgozó orvosok ilyen és ehhez hasonló kihívásokkal kénytelenek szembenézni, miközben minden erejükkel próbálják megfékezni a koronavírus-járványt. A részletekért olvassa el az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.