WHO: korai még frissítő oltásokat tervezni

Nem kellene frissítő oltások beszerzésén gondolkodni, amíg egyes országok nem jutottak vakcinához - hangsúlyozta az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Az egyes országoknak addig nem kellene koronavírus elleni frissítő oltások beszerzésén gondolkodniuk már beoltott lakosaik számára, amíg más államok nem jutottak még vakcinához - jelentette ki hétfőn Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

Koronavírus: sorra fertőzi a fiatalokat a delta variáns Különösen a fiatalok körében erősen növekedett a fertőzöttek száma Spanyolországban. A járvány gyorsulását a fokozottan fertőzőképes delta variáns terjedésével magyarázzák - főleg a még nem immunizált fiatalok körében. Kattintson a részletekért!

Aggasztó a delta variáns terjedése

Hangsúlyozta, hogy ismét növekszik a járvány halálos áldozatainak száma, miközben a koronavírus jóval fertőzőbb delta variánsa kezd dominánssá válni, és számos ország még nem jutott annyi védőoltáshoz sem, hogy egészségügyi dolgozóit be tudja oltani. "A delta mutáns futótűzként terjed a világban, újabb csúcsértékeket előidézve a fertőzöttek és a halálesetek számában" - mondta Tedrosz. Közölte, hogy az elsőként Indiában azonosított variánst már a világ 104 országában mutatták ki.

A WHO szerint sok országban még az egészségügyi dolgozóknak sem jutott elég vakcina. Fotó: Getty Images
A WHO szerint sok országban még az egészségügyi dolgozóknak sem jutott elég vakcina. Fotó: Getty Images

"A COVID-19-oltások globális elérhetőségét tekintve hatalmas egyenlőtlenségek és aránytalanságok vannak. Egyes országok és régiók több millió frissítő oltást rendeltek, miközben más államok még nem jutottak elegendő vakcinához az egészségügyi dolgozók és a kockázati csoportokba tartozók immunizálásához sem" - hangoztatta a WHO főigazgatója. Különösen a Pfizer és a Moderna amerikai gyógyszergyártó cégeket emelte ki, amelyek frissítő oltásokkal látnak el olyan országokat, ahol már egyébként is magas a beoltottak száma. Kijelentette, hogy a vállalatoknak ehelyett a szegény országok vakcinával való ellátását segítő Covax programot kellene támogatniuk.

Soumya Swaminathan, a WHO kutatója mindezzel összefüggésben megjegyezte, hogy az Egészségügyi Világszervezet eddig még nem látott bizonyítékot a frissítő oltások szükségességére azok számára, akik már megkapták valamelyik vakcina mindkét adagját. Ugyanakkor nem zárta ki, hogy a frissítő oltás szükségessé válhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!