"Válsághelyzetben nem lehet szó klasszikus gyógyszerfejlesztésről"

A koronavírust kutató szakemberek hazai élvonalából többen vállalták, hogy egyedül a National Geographic magazinnak nyilatkoznak, szkafanderbe bújtatva ezzel az olvasókat, beengedve őket oda, ahova nem lehetne, a szuperveszélyes vírust vizsgáló szuperszigetelt labor páncélajtaja mögé. Mesélnek a célra hangolt ellenszerről és arról, hogy egyáltalán miért kaptuk a nyakunkba ezt a világjárványt.

Kemenesi Gábor virológus úgy véli, miközben egyre nagyobb teret hódítunk el a természettől, egyre közelebb kerülünk a vadon élő állatokhoz, ennek a vírusnak is lehetőséget adtunk arra, hogy gazdát váltson. "Sajnos nem a koronavírusoké az egyetlen ilyen csoport, és nem is csak a denevérek jelentenek e szempontból veszélyt. Rengeteg kisebb járvány zajlik jelenleg is, más kórokozók is példázzák a kockázatot, és arra is fel kell készülnünk, hogy a jövőben a gazdaváltás még gyakoribbá válik" - nyilatkozta a National Geographic magazinnak Kemenesi, a koronavírus genetikáját elemző pécsi BSL-4-es szintű laboratórium kutatója.

Ezek a fertőzés lépései A koronavírusokat az 1960-as évek óta ismerjük, és azt is tudjuk, hogy hét törzsük (OC43, HKU1, NL63, 229E illetve SARS-CoV, MERS-CoV, SARS-CoV-2) képes megfertőzni az embereket, a megfázások jelentős részéért pedig ezek felelősek. Sokáig nem volt világos, hogy az új törzsek miért képesek súlyos lefolyású betegségeket okozni. Mára közelebb jutottunk a magyarázathoz. Részleteket itt olvashat.

"Ez a járvány hatalmas felkiáltójel az egész világnak. Mindenkinek meg kell értenie, mire képes egy ilyen vírus. Mi már évek óta próbáljuk figyelmeztetni erre az illetékeseket, pályázunk, verjük az ajtót, kiabálunk. Eddig mindenki annyit reagált: nahát, milyen érdekes! Most itt a baj, és remélhetőleg világossá vált, hogy nagyon sok erőforrást kell átcsoportosítani erre a területre."

Kemenesi Gábor virológus és Kacskovics Imre immunológussal. Fotók: Végh László
Kemenesi Gábor virológus és Kacskovics Imre immunológus. Fotók: Végh László

Ilyen lesz a koronavírus elleni hatóanya

Kacskovics Imre immunológus, a vírusellenes fehérjén dolgozó kutatócsoport vezetője azt mondja, a kutatómunka során készülő hatóanyag úgynevezett fúziós, vagyis több részletből összeállított fehérje lesz. "Tartalmazni fogja egyrészt az ACE-2 receptor víruskötő részét, tehát a sejten kívül elhelyezkedő molekularészletet, másrészt az immunglobulin-G1 (IgG1) molekula egyik régióját. Az utóbbira azért van szükség, mert összetétele folytán a fúziós fehérje igen lassan bomlik le a szervezetben, azaz jóval hosszabb lesz a kiürülési ideje" - árulta el a lapnak Kacskovics, hangsúlyozva, hogy válsághelyzetben nem lehet szó klasszikus gyógyszerfejlesztésről.

"Ezt a hatóanyagot az emberéletek megmentése céljából kell előállítani. Bármennyire is hatékonynak bizonyul majd a molekula, számolni kell azzal, hogy viszonylag alacsony lesz a rendelkezésre álló gyártókapacitás. Hiba volna tehát remélni, hogy belátható időn belül minden magyar állampolgár számára elérhetővé válik a reménybeli gyógyszer - a vállalkozás keretei ebben a tekintetben jelentősen különböznek a vakcinagyártásétól. Ugyanakkor a gyógyszert akár megelőzési céllal is haszonnal lehet majd adni azoknak, akiknél nagy a kockázata, hogy a fertőzés súlyos betegséget, illetve halált okoz" - magyarázta az immunológus.

A szakértőkkel készült teljes interjú a National Geographic magazin májusi lapszámában olvasható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.