Újabb járvány tört ki Afrikában

Egyenlítői-Guinea megerősítette, hogy Marburg-járvány tört ki az országban.

Egyenlítői-Guinea hatóságai megerősítették, hogy az ország történetében most először Marburg-vírus okozta járvány tört ki az országban, miután legkevesebb kilenc ember meghalt a betegségben a keleti Kie-Ntem tartományban – közölte hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO). 

Kilenc halálesetről tudnak a hatóságok

„Folynak a vizsgálatok. Felkészült szakértőket küldtek az érintett körzetekbe, hogy feltérképezzék az emberek közötti kontaktokat, izolálják és egészségügyi ellátásban részesítsék a betegség tünetét mutatókat” – áll az ENSZ szakosított egészségügyi szervezetének közleményében. Eddig kilenc halálesetről és tizenhat feltételezett fertőzöttről tudnak, akiknél a betegségre utaló tüneteket (lázat, fáradtságot, hasmenést és hányást) tapasztaltak.

járvány, Marburg-járvány
Több orvos és virológus is elutazott az érintett körzetbe. Fotó: Getty Images

A németországi Marburg városáról elnevezett vírus, amelyet 1967-ben fedeztek fel, miután kutatás céljára szánt kísérleti majmokkal behurcolták Marburgba, illetve Belgrádba, az ebolavírushoz hasonlóan gyümölcsevő denevérekről terjed az emberre, akiknél vérzéses lázat okoz. Emberről emberre pedig testváladékkal vagy a fertőzött testfelülettel való érintkezés útján terjed. Kezelés nélkül az esetek 80 százaléka halálos lehet.

A Marburg-vírus ellen nincsen engedélyezett védőoltás, de a kiszáradás elleni kezelés javítja a túlélés esélyeit. A 2004-es angolai Marburg-járványban a 252 fertőzött 90 százaléka meghalt. Tavaly Ghánából jelentettek Marburg-vírus okozta haláleseteket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!