Új tüneteket okoz a koronavírus

Kutatók arra figyelmeztetnek, hogy egy új tünet jelentkezett a COVID-19-fertőzés alfajánál.

A koronavírus mutálódásával újabb tünetek jelentek meg, amelyekből a fertőzésre lehetett következtetni – olvasható a The Indepentent cikkében. A szakértők úgy vélik, annál a domináns törzsnél sincs ez másként, ami az idei télen okozhatja majd az esetszámok növekedését.

koronavírus
Kutatók arra figyelmeztetnek, hogy egy új tünet jelentkezett a COVID-19-fertőzés alfajánál. Fotó: Getty Images

A szakemberek úgy vélik, hogy míg eddig legfőképp a lázra, az orrfolyásra és a szaglás elvesztésére figyeltek az emberek, az új, leggyakrabban észlelt tünet a torokfájás lett. Tim Spector, a Covid Zoe alkalmazás alapítója a lapnak úgy nyilatkozott, emiatt frissíteni kellene a kormányzati ajánlásokat is.

Mint mondta, jelenleg a betegek kétharmadánál jelentkezett elsőként torokfájás. Mivel a láz vagy a szaglás elvesztése ma már nem a leggyakoribb tünet, ezért sokan – főként az idősek – úgy gondolják, valójában nem a koronavírust kapták el.

Mint arról beszámoltunk, hazai szakértők korábban arra hívták fel a figyelmet, hogy az omikron tünetei közé tartozhat a kötőhártya-gyulladás, csontfájdalom – például az állkapocsban  –, vagy akár alvási paralízis is. Ez utóbbi jelenség leginkább a gyerekek körében fordul elő. Ezeken kívül éjszakai izzadást, krákogást és általános gyengeséget is tapasztalhatnak az érintettek – mondta el az ATV Híradójának Mangó Gabriella háziorvos.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +14 °C

A nap első felében lehetnek átmenetileg felhősebb tájak is, ezt követően döntően napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, majd az esti órákban északnyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet. Elsősorban a Dunántúl északi kétharmadán fordulhat elő kisebb eső, zápor, a nyugati határszélen akár zivatar is. A változó irányú szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 32 fok között valószínű. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.